Adventi Harangszó

2010. november 30., kedd

Cseri Kálmán lelkipásztorral közöl interjút és nőszövetségi alkalmakról is beszámol a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja.

 

Rendhagyó nőszövetségi találkozón vett részt a Királyhágómelléki Nőszövetség vezetősége, a Dunamelléki Nőszövetség vendégeként. További részletek a lap címoldalán olvashatók, Kovács Borbáth Katalin tollából. Emellett a lap Nőszövetség rovatában a zilahi és a szilágysomlyói egyházmegye nőszövetségi találkozói szerepelnek.

Az adventi lapszám vezércikkét Módi József aradi esperes jegyzi: A gyógyulás útján címen. „Advent a megérkezésnek, ám a hagyományos értelmezés szerint, a várakozásnak és a felkészülésnek ideje is” - Eszenyeiné Széles Mária írásának címe: Adventi útkészítés.

A közelmúltban Nagyváradon és Kolozsváron hirdetett igét Cseri Kálmán. Az ismert igehirdetővel, nyugalmazott Budapest-pasaréti lelkipásztorral Rácz Ervin-Lajos készített interjút, mely a Harangszó Hit és élet rovatában olvasható.

Beiktatták szolgálatába Szőnyi Levente szilágysomlyói esperest, valamint az egyházmegye tisztségviselőit. Az ünnepi eseményről Kánya Zsolt-Attila tudósít a Református élet rovatban.

A lapszámban két egyházi honlap ismertetője is olvasható. A Királyhágómelléki Presbiteri Szövetség, valamint a Szatmári Egyházmegye honlapját mutatják be az illető internetes felületek szerkesztői.

A Harangszó hírrovata Batizra, Hadadra, Berekfürdőre, Tasnádszántóra és Nagykárolyba kalauzolja az olvasót.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható. A lap ára 1,50 lej marad a jövő esztendőben is.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió