„Ahol a szó hatalma véget ér…”

2013. május 27., hétfő

Örömzene és szeretetközösség a X. Református Zenei Fesztivál második napján május 25-én.

Besüt a nap az Ádám Jenő Zeneiskola tágas koncerttermébe, miközben a színpadról felcsendülnek a 134. zsoltár hangjai: „Megáldjon téged az Isten…” A közönség is dúdolni kezdi, szülők, nagyszülők, akik azért jöttek - sokan nagyon messziről -, hogy Istent zenével dicsőítő gyermekeiket hallgassák.

A Kárpát-medence hangjai

A Kórustalálkozón magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi fiatalok hirdetik énekszóval május 22-ét, a Református Egység napját és dicsérik Isten igéjét az előadott zsoltárokkal. Vegyes az összetétel: gyerek és idősebbek egyaránt szerepet kapnak, de a stílus is változatos: régi magyar dalok, zsoltárok és ifjúsági énekek is gazdagítják a kórusok repertoárját. „Azt szoktam mondani, hogy a kórusok a református egyházon belül profán kifejezéssel a „legjobb fejek”. Nem püspöki parancsszóra, nem utasításra mennek énekelni és próbálni, hanem saját akaratukból. Azért, mert szeretnek együtt lenni, szeretik ezeket az énekeket, amelyek az Úristen dicsőségéről szólnak, általuk pedig az egyházunk is erősödik. Nagyon meg kell becsülni ezért egy-egy kórusban azt a tíz-húsz fiatalt vagy idősebbet, akik az ilyen alkalmakon részt vesznek.” – mondja Böszörményi Gergely, a fesztivál főszervezője és valóban: csodálatos, hogy a kárpát-medencei reformátusság kórusokon keresztül is így össze tud kapcsolódni.

A zeneiskolából a Bakáts térre menve, ahol az esemény többi programja zajlik éppen szóba elegyedek egy hölggyel, aki az egyik felvidéki kórust kísérte el. „A mi iskolánkra már 20 éve azt mondták, hogy bezárhatjuk, de még mindig él, és kórusunk is van. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk, hiszen mi sem vagyunk kivételek a világ bajai, de fontos, hogy Isten lelke munkáljon bennünk, és hirdessük azt. A fesztivál pedig nagyon színvonalas, mindenki jól érzi magát, aki eljött.” Az arcáról pedig őszinteség és felszabadult öröm sugárzik.

Közben Kiss Vera is megérkezik, akit a kórustalálkozó vezetésével bíztak meg. Sűrű gratulációik közepette elindulnunk. „Hol van a zene helye a vallásban, református hitünkben?-kérdezem útközben tőle. Szinte gondolkodás nélkül válaszolja: „A Bibliában számtalan helyen fordul elő, hogy énekkel, zsoltárral dicsérik az Urat, ez is az imádat egyik formája. Kodály szavai is eszembe jutnak, aki azt mondta, hogy „a zene mindenkié”, és most is láthatjuk, hogy mennyiféleképpen lehet dicsőíteni Istent és magát a zenét. Talán a kulcsszó éppen ez a sokféleség itt, a zenei fesztiválon is: mindenki úgy és abban a stílusban szolgál, amiben tud, és Isten örömét leli mindnyájunkban.”

Hit és hagyományőrzés egy helyen

Amint megérkezünk, Kiss Verának már sietnie is kell, hiszen a színpadon a Boyzless Voice kamaraegyüttes tagjai várják, akikkel immár énekesként lép fel. A gyönyörű Bakáts téri templom mellett szétnézve úgy érzem, mintha egy gyereknapi programba csöppentem volna: zsivajgó apróságok szaladgálnak körbe, valaki pedig a kezembe nyom egy lufit, amit a fesztivál logója díszít. A téren, amelyet mind jobban feltöltenek az emberek, nem csak a református hit, hanem a magyarság hagyományőrzése is középpontba kerül: van itt erdélyi kürtőskalács, „töltött zokni” avagy nomád lakoma, a kézműves vásáron pedig népművészeti, nemezből vagy éppen tűzzománcból készült ajándéktárgyakat csodálhatunk és vásárolhatunk. De itt a vásárlás sem olyan, mint máshol, a legtöbb darabbal például a Vakok Intézetét vagy a Fogd a Kezem Alapítványt támogathatjuk. Hit és hagyományőrzés, de ami még fontosabb, az összefogás színtere a fesztivál.

Leülök egy padra néhány fiatal mellé, hogy megkérdezzem őket, miért jöttek el ma ide. Meglepetésemre azt mondják, hogy nem is reformátusok, csak sörözni ültek le, de aztán annyira megtetszettek nekik a fellépők, hogy itt ragadtak: reggel óta végignézték már az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola fúvószenekarának koncertjét, és a Magyar Tekerősöket. Persze, nem azon lepődöm meg, hogy a színpadra lépők valamelyike, vagy akár mindegyike megérintette a csapatot, inkább azon, hogy mennyi nyitott és kedves emberrel lehet a rendezvényen találkozni, és ez nem csak a hívő közösséget jelenti. A társaság mellett ülve hallom, hogy a Boyzless lányok rázendítenek a főleg angol nyelven elhangzó, népszerű, spirituális tartalmú dalokra.

A tér körül felállított standok közül a ’Miatyánk Sátor és Igehorgászat’ kelti fel az érdeklődésemet, mely abból áll, hogy egy mágneses pálcával kell halakat kivadászni egy vízzel telt edényből. A kifogott halon egy számot találok, amelyhez egy ige tartozik, mondják a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium önkéntesei. Az ige: Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket”.

Keresztyén értékek mentén

Az Invocatio Musicalis koncertje reneszánsz, népzenei, sőt jazz elemeket is felvonultató zsoltárátdolgozásokat ad elő. Eközben a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karán kerekasztal beszélgetés kezdődik. Bemutatkozik a Protestáns Újságírók Szövetségének (PRÚSZ) egy kis küldöttsége: Novotny Zoltán legendás sportriporter, a PRÚSZ elnöke, Jónás István a Magyar Rádió vezérigazgatója, Nagy Katalin, a Lánchíd Rádió és a Hír Tv szerkesztő-riportere, illetve Csoma Áron református lelkész, a Confessio szerkesztője.

Mindenki egy-egy bizonyságtétellel kezdi a bemutatkozást: emberi és vallási értékek mentén élő és dolgozó szakembereket ismerünk meg. Az előadókat hallgatva azon töprengek, mennyire mások ők, hogy bár ismert és elismert médiaszemélyiségek, mégsem „celebek”, mint sokan mások ebből a mezőnyből. A hitközösség eltörli az ilyenfajta különbségeket is ember és ember között, és a beszélgetés alatt végig úgy érezhetjük, nem közönségként, hanem barátokként vagyunk jelen a teremben. Rengeteg érdekfeszítő kérdést érintenek a PRÚSZ tagjai: szóba kerül, hogy milyen etikai irányvonalak mentén halad vagy haladhat egy keresztyén újságíró, milyen szemlélettel végzi hivatását, és hogy valóban kereszt-e a média, mindenképpen rossz-e vagy csak nem jól használjuk. „Az embert újságíróként is a cselekedetei, szavai igazolják. A mi etikánk kiindulópontja, hogy Isten szereti az embert, lehajolt hozzá Krisztusban, hogy magához emelje. Ennek elfogadása, direkt és indirekt továbbadása teheti értelmessé az életünket, szolgálatunkat, munkánkat, üzenetet tovább adó minden tevékenységünket. Ezért kérjük, hogy Isten kegyelme vezessen mindannyiunkat az újságírás tisztesség szabta ethoszának keskeny, de biztosan járható és biztos cél felé vivő útján. Így nyerünk jutalmat majd odafenn és több előfizetőt idelenn.” – idézi félig humorral Kádár Zsolt szavait Novotny Zoltán, akinek páratlan memóriáról tanúskodó történetei üde színfoltjai a beszélgetésnek.

„Ahol a szó hatalma véget ér, ott kezdődik a zene”

Már alkonyodik, amikor a Nemzeti Múzeum lépcsőjéhez az egyesített, 500 fős fesztiválkórus felvezetőjeként a veszprémi MH Légierő Zenekar már fújja az indulókat, a fúvósok zengése-bongása pedig egyre több embert csalogat be a körútról.  

Megérkezik a kórus, sokáig tart, amíg elhelyezkednek és egy hatalmas egésszé rendeződnek, de megéri várni: felemelő érzés így, együtt látni őket. „Vissza-visszatérő állítás, hogy a magyar széthúzó nemzet, soha nem képes az összefogásra. A mai örömünnep, a Református Zenei Fesztivál 500 fős kórusának szolgálata élő cáfolata ennek a hiedelemnek: a Kárpát-medence egész területéről itt vannak velünk honfitársaink, akik énekükkel, hitükkel, minden nap megharcolt magyarságukkal bizonyítják az ellenkezőjét.” – hangzik Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármesternőjének beszéde.

A kórus, könnyedén túlénekelve az utca zaját, fáklyák nélkül is a nap, sőt talán a háromnapos rendezvény egészének fénypontja. A klasszikus zeneművek és kánonok andalító szólamai után a nemzeti felelősségérzet is helyet kap a programban: a Múzeum sokat látott falai régi ismerősként üdvözölhetik a Nemzeti dal sorait, ezúttal Egressy Béni dallamával kísérve, a két Kossuth-nóta és a „Keserves szívvel Magyarországban” című Jeremiád-ének pedig egy-egy darab történelem zenében elbeszélve. Egy ének erejéig a közönséget is bevonják, a „Krisztus feltámadott” kezdetű dicséret sorait már közösen zengik a karral.  Felejthetetlen élmény a kotta egyik és másik oldalán egyaránt. „Tavaly is itt voltunk már, de ez leírhatatlan, egész évre elég töltekezést ad.” – mondják a pozsonyiak – „Mindegyik dal szívhez és a szívünkből szólt, mindegyiket nagyon szerettük.” – teszik hozzá a Komárom-Esztergom megyéből érkezett mocsai kórus tagjai.

Azt hiszem, én sem tudnék választani, hiába gondolom végig még ott a Múzeumkertben, mi ragadott annyira magával. Csak az jár a fejemben, hogyan fogom szóban felidézni a szólamokat, dallamokat, az ötszáz hang harmóniáját. Debussy híres mondása jut eszembe: „Ahol a szó hatalma véget ér, ott kezdődik a zene.” Aztán továbbgondolom: a Református Zenei Fesztivál egésze nem csupán egy nagyközösségben megélt vallási és művészi élmény évente egyszer, ennél sokkal több. Egység, közösség, összefogás, szeretet. Az idézet második felét e szavak bármelyikével lezárhatnánk, a múzeumból kifelé tartva azonban úgy döntök, egy ötödik szót illesztek a végére így, Debussy talán megbocsátja, de ezzel nyugtázom a napot: „Ahol a szó hatalma véget ér, ott kezdődik a hit.”

A szombat esti program a Bakáts téren a Varga János Projekt és a Misztrál zenekar hangulatos koncertjével zárult, a vasárnapi, egyben záróesemények pedig ünnepi zenés istentisztelettel, Szabó Kata orgonakoncertjével, a Tompox együttes illetve az After Crying Emerton-díjas zenei formáció előadásával koronázták meg a X. Református Zenei Fesztivált.

Németi Noémi, Fotó: Asszonyi Eszter          

 


Istent keresem

Mal 1,6–14

„Esedezzetek csak Istenhez, hogy kegyelmezzen nektek!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →