Akció helyett folyamatos jelenlét

2010. június 09., szerda

altÖt nagy segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet létrehozta a Nemzeti Segélyvonalat, aminek célja az elmúlt hetek árvizei miatt bajba jutott honfitársaink megsegítése. Pál Sándornak, az MRSZ kuratóriumi elnökének azt a kérdést tettük fel, ami a nagyszerű kezdeményezést látva sokakban megfogalmazódott.

Miért hagyták ki a reformátusokat ebből az összefogásból?

Tény, hogy az MRSZ-t nem hívták meg ebbe az együttműködésbe. Mi arra gondolunk, hogy a régi nagy szervezetek között már régóta kialakult együttműködés van, ez ennek egy új formája. Másrészt az MRSZ szolgálata sok tekintetben olyan jellegzetességekkel rendelkezik, amelyekkel a többieké nem. Kissé fájó, hogy a „nemzeti” jelzőt kisajátítják. De az is látszik, hogy sok a végiggondolatlanság és a kapkodás a Nemzeti Segélyvonal körül, hiszen csak egy mobilhálózatból hívható. Mi mindenesetre együttműködünk mindenkivel, aki a bajba jutott embereken szeretne segíteni, mert a rászorulók terheinek enyhítésében nem ismerünk vetélkedést.

A sok segélyszervezet között mi lehet az, ami az MRSZ-nek sajátos profilt kölcsönözhet?


altA gyülekezet központúság, a helyi közösségeinken keresztül történő segítés, az „egyházbaniság” mind ilyen jellegzetesség. Az alapelveink között szerepel, hogy az egyházban, a helyi közösségeken keresztül, a gyülekezetekkel összefogásban végezzük a tevékenységünket. Ennek köszönhetően a jelenlétünk nem akciószerű, hanem folyamatos segítségnyújtás lehet a rászorulóknak. Sajátosság továbbá az a testvéri közösségvállalás, egymásra figyelés, ami az egységes Magyar Református Egyházat jelenti és a Kárpát-medencében realizálódik. Rendkívül fontos elem a lelkigondozás, a bajba jutottak mentális terheinek enyhítése is.

Kiss Sándor

(A cikk megjelent a Reformátusok Lapja június 13-i számában.)

 

A Tiszáninneni Református Egyházkerület az árvízi védekezésre és helyreállításra szánt adományokat a 11734004-20004453 számú, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) pedig a 10702019-85008898-51100005 számú számlájára várja.
A közleményben mindkét esetben kérik feltüntetni: árvízsegély. Az MRSZ (kapcsolattartó: Gilicze Réka, 30-748-6256) várja továbbá a tárgyi felajánlásokat is: nagy szükség van felnőtt és gyermekruházatra, cipőre és tartós élelmiszerre is. Az MRSZ munkatársai Miskolcon a Lévay József Református Gimnáziumban éjjel-nappali ügyeletet tartanak, Budapesten (Hungária krt. 200.) és Debrecenben (Füvészkert u. 4.) pedig munkaidőben várják a felajánlásokat.
A Nemzeti Segélyvonal a 1752-es számon hívható a Telekom és az Invitel hálózatából, de a Vodafone, a Telenor és az UPC sajnos nem szolgálja ki a Nemzeti Segélyvonalat. A telefonálók hívásonként 250 Ft-ot juttatnak az árvízkárosultaknak.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió