Alakuló közgyűlést tartottak a Dunántúli Református Egyházkerületben

2015. február 02., hétfő

Rendkívüli körülmények között alakult meg a 2015–2020 közötti ciklusra a Dunántúli Református Egyházkerület Közgyűlése, hiszen január 30-án délután nem volt könnyű eljutni Pápára. Az egész Észak-Nyugat Dunántúlt beborító hóvihar sokak számára tette izgalmassá az utazást.

A mostoha időjárási körülmények ellenére a közgyűlés alkotó tagjai szinte maradéktalanul eljöttek és a több száz kilométert utazó meghívott vendégek - akik közül többen úgy beszéltek a télies viszonyokról, hogy Isten ajándékaként élték meg, a gyönyörű tájon át vezető utat - is megérkezhettek.

A közgyűlés megalakulását követően Szemeti Ferenc a Választási Bizottság elnöke ismertette az egyházkerületi választások eredményeit, melyeket a Közgyűlés megerősített, majd Dr. Huszár Pál főgondnok köszöntötte a vendégeket és nyitotta meg a közgyűlés munkáját.

Steinbach József püspök a ciklusra való teológiai előretekintésében hangsúlyozta: "Egyházunk gyógyulásának három mozzanata, a vérfolyásos asszony története szerint: a hit érintése; az elrejtettségből való szolgáló, hitvalló előállás; valamint az a szemléletváltás, miszerint szeressük jobban a népegyházat, ahol az Úr ismeri az Övéit. (...) A megújulás forrása egyedül az Úr, aki Igéje és Lelke által, kellő időben elvégzi az egy, szent, egyetemes anyaszentegyház frissítését; tőlünk „csupán" hűséget, és odaadó szolgálatot vár az Úr (1Korinthus 4,2).

Az elkövetkező hat év tervei között említette meg, hogy az egyházkerületi vezetés szeretne azokba a gyülekezetekbe eljutni, ahol eddig még nem jártak, a korábbi "nyakkendő nélküli" látogatások folytatásaként hirdette meg a 6 év - 6 egyházmegye programot, amelynek keretében kötetlen formában találkoznak majd a lelkipásztorokkal, gyülekezetekkel, intézményekkel.

Folytatódnak a megkezdett missziói programok, hangsúlyozva a megyeszékhelyeken folyó missziói munka támogatását.Továbbra is megrendezésre kerülnek a rétegtalálkozók, egyre több szakterület református képviselőinek bevonásával. A kommunikáció területén ismét megkeresik az egyházkerület lelkipásztorait, hogy a "Dunántúli igehirdetések" könyvsorozat folytatódhasson és fontosnak tartja az előző ciklusban elindult elektronikus médiumok, illetve a magazin jellegű Dunántúli Református Lap további működését is.

Steinbach József a ciklus kiemelt céljaként jelölte meg a Pápai Gimnázium, internátus, múzeum, könyvtár épületegyüttesének teljes megújítását, hangsúlyozva, hogy az egyházkerületi vezetés mindent megtesz azért, hogy ez megvalósuljon! Fontos területe lesz a ciklusnak a képzések elindítása, folytatása: laikusképzés, lelkésztovábbképzés, katechétaképzés mellett felmerül az etika tanár képzés gondolata is. A lelkészekkel kapcsolatban a továbbra is intenzív kapcsolattartást, a lelkészi egzisztencia kérdésének megoldását emelte ki a püspök.

Olyan Urunk van, aki "bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg azt, és az Ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek."(Péld. 3,19–21) Soha el ne felejtsük el ezt! - zárta beszédét Steinbach József püspök.

A Közgyűlést levélben köszöntötte Dr. Bölcskei Gusztáv a zsinat lelkészi elnöke és kérte Isten áldását az egyházkerület régi és új tisztségviselőire, valamint a Közgyűlés munkájára.

Dr. Szabó István a Dunammelléki Református Egyházkerület püspöke - aki egyben a Pápai Református Teológiai Akadémia tanára is - a Zsidókhoz írt levélből vett igével köszöntötte a Közgyűlést: "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." "Jézus Krisztus" - emelte ki Dr. Szabó István.

Pásztor Dániel a Tiszáninneni Református Egyházkerület főjegyzője mint a két kisebb egyházkerület egyikének képviselője a Mózes II. könyvében található kérdést tette fel: "Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?" "Vele sikeresek lehettek ti is és mi is, mert a győzelem minden tekintetben az Övé." – hangsúlyozta köszöntésében.

Dr. Fekete Károly a Tiszántúl Református Egyházkerület püspöke visszautalt a közös gyökerekre, mindarra, amit Tiszántúl reformátussága ajándékul kapott Dunántúlról. Megemlítette családi gyökereit is melyek őt magát személyesen is a Dunántúlhoz kötik . "Jövendőnk a jézusi evangélium dinamikájában van, amely előrelendíthet és kimozdíthat a holtpontokról – fogalmazott Fekete Károly. „Előre együtt ezért az életért, a krisztusi életért!"

Fazekas László felvidéki püspök megvallotta, az egység létrejötte óta, olyannak látja a Magyar Református Egyházat látja az egyházat, amely nem oszlik kerületekre. A hit, a gondolkodás, a reménység és a tervek egysége is összeköti a Magyar Református Egyház részegyházait. Az új ciklushoz a hit lendületét kívánta a Dunántúli Közgyűlésnek.

Az Erdélyi Református Egyházkerület köszöntését Szegedi László generális direktor adta át. "Vigyázni kell az útra, a lelkészi hivatás háromféle utat munkál: Isten útját az ember felé; az ember útját Isten felé; és a gyülekezetek élő valósága: az ember útját az ember felé" - mondta Szegedi László, egyben kérte: hordozzák imádságban az erdélyi reformátusokat, akiknek most nehéz harcokban van részük.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület köszöntését Vincéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos hozta el. "Nehéz eleget tenni annak a feladatnak, amit a pásztorolás szó fejez ki, és csak úgy lehet, ha Isten jelenléte szüntelenül közöttünk, velünk van." Ezért a teremtő, megtartó, célt mutató Isten jelenlétét kívánta a missziói tanácsos a Dunántúli Református Egyházkerület Közgyűlésének és vezetőségének a következő hat évre.

A Kárpátaljai Református Egyházkerület elnöksége levélben küldte el áldáskívánását a Közgyűlése.

A Közgyűlés megválasztotta a 2015–2020 közötti ciklus egyházkerületi tisztségviselőit, megalakította az egyházkerületi tanácsot és "igazolta" a megválasztott zsinati képviselőket és pótképviselőket.

Forrás: refdunantul.hu, képek: Hanula-Csordás Dóra

Istent keresem

5Móz 8

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →