Alázattal Isten útján egy megbotránkoztató világban

2017. július 04., kedd

Allan Boesak, a neves dél-afrikai református teológus és lelkész a 2004-ben elfogadott Accrai Hitvallás időszerűségéről írt a lipcsei nagygyűlés kapcsán, amely a szervezet döntéseinek alapdokumentumává vált.

Úgy tűnik számomra, hogy a 2004-es accrai nagygyűlésen Ghánában elhangzottak az elmúlt tíz évben újra és újra igazolást nyertek, ami felér egy tragédiával. Aktuális helyzetünk a korábban elképzeltnél is inkább megerősíti azt, amit az Accrai Hitvallás „megbotránkoztató világként” írt le.

Az, amit a „2008-as gazdasági válságból való kilábalásként” emlegetünk, nem jelentett mást, mint azt, hogy a „kilábalás” pénzügyi nyereségének 94%-a a társadalom felső 1%-hoz került. A szegények szegények maradtak, sőt a helyzetük még tovább romlott. És itt nem a szegénységről van szó általában, hanem az elszegényedés feltartóztathatatlannak tűnő folyamatáról. Évente több mint 50 millió dollárt költünk ételre, ami a kukában végzi, miközben egymilliárd ember éhesen hajtja álomra a fejét. Accra nem tévedett - ez egy megbotránkoztató világ.

Egy ENSZ-jelentés a nők elleni erőszakot világszintű jelenségként írja le. Dél-Afrikát ma a „nemi erőszak fővárosaként” emlegetik a világban. Hazámban minden 6. percben, az Egyesült Államokban minden 36. percben megerőszakolnak egy nőt. Egy 2014 februárjában készített Európai Uniós jelentés szerint a nők elleni erőszak eddig nem látott méreteket öltött. Accra nem tévedett - ez egy megbotránkoztató világ.

Az Egyesült Államokban töltött egy évem alatt többek közt a következőnek is szemtanúja voltam: 2014 februárjában a Kongresszus döntése szerint 8,7 milliárd dollárral csökkentették a költségvetés azon részét, amely nélkülöző családoknak szánt élelmezési jegyeket biztosította volna. A döntéssel a deficitet igyekeztek csökkenteni, mondván, az Egyesült Államoknak óvatosabbnak kell lennie a költségvetést illetően. Ugyanezen év októberében született következő kongresszusi döntés, évi 18-22 milliárd dollárt szánt a közel-keleti háború finanszírozására. Accra nem tévedett, ez egy megbotránkoztató világ.

Helmut Gollwitzer német teológus 1974-ben lejegyzett sorait sohasem fogom elfelejteni:

„Akár Róma, akár Wittenberg, akár Genf győzedelmeskedik; akár cselekedetek, akár hit általi megigazulásról beszélünk; akár a dordrechti kánonok, akár a remonstráns tételek válnak hivatalos egyházi dogmává; akár Cromwell, akár I. Károly kerül ki győztesül – a fekete és színes bőrű emberek számára mindez irreleváns. Nem változtat egy jottányit sem a helyzetükön… Ezek egyike sem állíthatná meg a kapitalista forradalmat, ami a fehér, keresztyén, protestáns emberek forradalma, ami világszerte elterjedve megnyitotta a rabszolgaság máig tartó korszakát.”

Azt gondolom, hogy ez valóban igaz, és Gollwitzer gondolatainak parafrázisával élve: akár Washington, London vagy Peking győzedelmeskedik; akár a liberális demokrácia, demokratikus despotizmus, vagy bármilyen nemzeti nacionalizmus; akár Romney, Obama vagy Putyin kerül ki győztesül – a szegények, az elnyomottak, a leigázott déli és kirekesztett északi emberek szempontjából mindez nem bír jelentőséggel. Semmi sem állítja meg az új liberális kapitalista forradalmat, a kiváltságos északi elit forradalmát, amely még mindig azért küzd világszerte, hogy a rabszolgaság és elnyomás korszaka véget ne érjen. Accra nem tévedett - ez egy megbotránkoztató világ.

Accra arra tanított bennünket, hogy azért használhatjuk azt a nyelvezetet, amelyen a nyilatkozat megszületett, mert nem egyszerűen csak az idők jeleit olvastuk, hanem a világ szegényei, elnyomottjai és megsebzettjei szemszögéből olvastuk és értettük meg a jeleket. Számomra a szegények és elnyomottak segélykiáltása Isten jajszava. Ez azt jelenti, hogy Isten nem csak hogy meghallja segélykiáltásukat, vagy ülteti a panaszt az igazságtalanságot elszenvedő emberek szívébe, hanem Isten maga lesz szegénnyé, elnyomottá és leigázottá. Tehát amikor a szegények és elnyomásban élők segélykiáltásaira válaszolunk, azzal Isten agóniájára és gyalázatára válaszolunk. Kálvin János szavaival: „Minden igazságtalan cselekedet és a legkisebb sérelem, bántalom is, ami Isten gyermekeit éri, magán Istenen ejt sebet. Az igazságtalan cselekedet Isten megsebzése. Az igazságtalanság jóvátétele pedig Isten sebeit gyógyítja.”

De mit jelent mindez számunkra, akiknek az Accrai nyilatkozat a hitvallásunk? Azt, hogy meg kell tanulnunk, mit jelent alázattal járni útunkat Istennel. A tanulás aktusa ez, hogy miközben az idők jeleit olvassuk, feltáruljon Isten szívének szándéka; hogy saját mohó kapzsiságunk áldozatainak segélykiáltásaiban magának Istennek hangját halljuk meg; és mindeközben megértsük, hogy mik is a valódi kérdések, amiket fel kell tennünk. Ez pedig csak Istennel, és az önzőségünk, mohóságunk és arroganciánk miatt tönkretett világgal szembeni eltökélt alázatban lehetséges.

Istennel járni az úton nem jelent mást, mint amit a szavak jelentenek: Istennel együtt átvándorolni Egyiptomon. Meglátni az elnyomó és szívtelen fáraón keresztül Isten népének fájdalmas szenvedését. Isten népével vándorolni azt jelenti, a rabszolgák között számolni a botütéseket, velük együtt összeroskadni a terhek alatt, és érezni a fájdalmukat. Azaz megérteni a fáraó hatalmát és a rabszolgakereskedők kegyetlenségét. Istennel járni nem más, mint „alászállni”, hogy megmentsük és felszabadítsuk az elnyomottat és véget vessünk az erőszaknak és a szenvedésnek. Istennel járni azt jelenti, hogy vállaljuk a téglavetők udvaráról a palota kapujáig tartó utat, egészen a fáraó trónjáig, hogy felszólítsuk: „Bocsásd el népemet!”. Ez a fáraó akarata és a nép sóvárgása közötti ellenállás falának a lebontása. Istennel vándorolni azt jelenti, hogy alázatra indít, amit látunk, amit másokért teszünk, a bennünk rejtőző képesség arra, hogy kárt okozzunk és pusztulást hozzunk Isten teremtett világának cselekedeteinkkel.

Hova vezet bennünket közös utunk Istennel, ha az Accrai Hitvallást követjük? Még meg kell látnom azt az egyházat, amely kész lehajolni a porba. Túl sokat beszélünk Krisztus vérző kezeiről, miközben attól is ódzkodunk, hogy sajátunkat besározzuk, nem is beszélve azok véréről, akik a mi erőszakunk áldozatai.

Az Accrai Hitvallás prófétai nyelvezetet használ. Itt az ideje megérteni, mit jelent az, amikor az egyház prófétai nyelven szól, „birodalomról” és arról a „megbotránkoztató” világról beszél, amiben élünk. Menj el Pakisztánba és kérdezz meg egy családot, aki dróntámadás miatt vesztette el hozzátartozóját, és azután beszéljünk újra a „birodalomról”. Amikor két család azért érkezett az Egyesült Államokba, hogy tanúskodjon a területüket ért dróncsapásokról,  – egyikük édesanyját, a másik pedig egy csecsemőt veszített el – csupán öt kongresszusi tag hallgatta meg őket. Arról tudunk szavazni, hogy több milliárd dollár értékben vásároljunk fegyvert, amivel emberéletek oltunk ki, de ahhoz nincs elég bátorságunk, hogy a szemükbe nézzünk. Csupán öt ember ment el, hogy szembenézzenek nagyhatalmi döntéseik következményével.

Ezt jelenti számunkra az Accrai Hitvallás: hogy ne maradjunk tétlenek és ne szótlanok, amikor ez történik a világban. A pakisztáni családok jogosan számíthatnak a szolidaritásunkra és a gyakorlati lépéseinkre, mert prófétai nyelvet használunk. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor nyugodtan törölhetjük a megbotránkoztató világ kifejezést az Accrai Hitvallásból.

Hűségesnek maradni az Accrai Hitvalláshoz azt jelenti, hogy újra feltesszük M. M. Thomas 1961-ben megfogalmazott kérdését: „Hol munkálkodik Isten a népek forradalmaiban szerte a világban? Milyen szerepet vállal az egyház ezekben a mozgalmakban, hogy megértse Isten munkáját, amivel az új emberiség megteremtésén fáradozik?”

Hadd zárjam gondolataimat Jézus szavaival, Lukács evangéliumából idézve az irgalmas samaritánus történetét:

„Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?  Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lukács 10,25-37)

1974-ben Helmut Gollwitzer a következő kérdést tette fel Franciaországban a példázat kapcsán: „Mi történt volna, ha a samaritánus akkor érkezett volna a helyszínre, mikor a rablók még ott voltak?” Ez a kérdés kiragadja a példázatot a szokásos értelmezési keretéből („jótékonykodjunk”, „tegyünk egy irgalmas cselekedetet”).

Mindig arra várunk, hogy elmenjenek a rablók – és elmúljon a veszély. Ezután jótékonykodunk egy kicsit, mielőtt egy újabb rablóbanda jönne.

Tehát a kérdés az: mit teszünk, ha a rablók még mindig ott vannak az úton? Mi van akkor, ha nem jótékonykodásra, hanem a támadás megakadályozására hívattunk? Ma van, ha hivatásunk, hogy véget vessünk az erőszaknak? Mit történik akkor, ha saját testi épségünket kell kockáztatnunk, hogy többé ne essen baja senkinek? Mi lenne, ha komolyan vennénk az Accrai Hitvallást? Mi lenne, ha egyszerűen felismernénk, hogy nekünk kell a nagyhatalmak és áldozataik közé állnunk? És mi lenne, ha valóban elhinnénk, hogy Jézus él és tekintetével őriz?

Forrás: www.wcrc.ch

Fordította: Külügyi iroda, Pataki Gréta

Istent keresem

1Thessz 5,1–11

„...legyünk éberek és józanok!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →