Alsólendvától Királyhelmecig

2014. szeptember 16., kedd

Négy év kihagyás után újraindul a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje elnevezésű koncertsorozat. A református egyház által is támogatott jótékony célú rendezvény szervezőjével, Böszörményi Gergellyel, a számos református zenei kiadványt is gondozó Periferic Records kiadó igazgatójával beszélgettünk.

Mi a célja a koncertsorozatnak?

A koncertet 2001 óta szervezzük meg Budapesten, 2005-től pedig határon túli helyszíneken is. Bartók és Kodály nyomdokaiban járva nekünk is meggyőződésünk, hogy a magyar népzenének és az abból táplálkozó világzenének ott a helye a hangverseny- és színháztermekben. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a jórészt a határon túli területeken összegyűjtött népzenéből táplálkozó „kortárs magyar népzenét" is el kell juttatni azokhoz az emberekhez, azokra a vidékekre, ahova ennek a zenei világnak a gyökerei nyúlnak. Célunk az is, hogy ezeken a koncerteken a közismert budapesti zenészek és zenekarok mellett a tehetséges helyi formációknak is lehetőséget nyújtsunk a bemutatkozásra. Sajnálattal tapasztaltuk korábban, hogy a külhoni magyar közönséghez sokszor csupán az olcsó könnyűzene jut el az anyaországból, az ő autentikus népzenéjükből táplálkozó valódi kortárs zenei értékeket pedig kevésbé ismerik.

Egy-két koncert segíthet ezen?

Nyilván nem. De éppen ezért a kezdeményezéshez 2005 óta CD-adományozás is kapcsolódik. A Periferic Records mellett még több mint kilencven hazai hanglemezkiadó ajánl fel a kiadványaiból a koncertsorozat által meglátogatott határon túli magyar városok könyvtárainak. 2005 és 2010 között ezen a módon tizenötmillió forint értékű adomány jutott el ezekbe az intézményekbe, idén pedig öt bibliotékát ajándékozunk meg fejenként száz-százhúsz lemezzel.

Miért szünetelt a koncertsorozat az elmúlt négy évben?

Egyrészt talán kicsit elkényelmesedtünk, mert úgy éreztük, a 2010-ben felálló új kormány határon túli programjai betöltik azt az űrt, amit mi addig pótolni próbáltunk. Másrészt a 2009-ben kiteljesedő magyar református egységnek köszönhetően a feladataink is megszaporodtak, hiszen a következő évtől a májusi egységünnepek része lett az általunk szervezett budapesti Református Zenei Fesztivál is. Aztán teltek az évek, és beláttuk: bármennyire jók is az állami programok, a civil kezdeményezéseket nem pótolhatják. Így gondolhatta talán Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter is, amikor az idén ősszel újrainduló, jótékony célú koncertsorozat támogatása mellett döntött.

A református egyház miként kapcsolódik a kezdeményezéshez?

A CD-adományozás mindenhol a Magyar Református Egyházon keresztül történik. A helyi koncertek védnökei közül pedig mindenhol az egyik helyi református egyházi vezető.

Időpontok és helyszínek

 

Idén hat helyszínen rendezik meg a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje koncertjeit: szeptember 21-én a felvidéki Királyhelmecen, szep­­tember 29-én a muravidéki Alsólendván, október 27-én a kárpátaljai Beregszászon, október 28-án a partiumi Nagyváradon, november 21-én a délvidéki Magyarkanizsán, november 22-én pedig Budapesten, a Pesti Vigadóban várják a magyar zene rajongóit a szervezők. A koncertek fellépői között lesznek a helyi zenészek mellett a Tekerős Barátok, Pál István „Szalonna" és a Misztrál Együttes is.

 

Részletek: www.perifericrecords.com

Kiss Sándor, kép: Dimény András

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapjában

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.