„A mi alkalmas voltunk az Istentől van”

2017. február 07., kedd

Idén Derencsényi Zsuzsannát, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon nyugalmazott igazgatóját tüntették ki a Dizseri Tamás emlékére alapított szeretetszolgálati díjjal. Hitvallásának alappilléreiről kérdeztük őt.

Hogyan került a diakónia szolgálatába?

A debreceni szolgálat előtt számviteli területen dolgoztam. A Hungaroszerviznél kezdtem adminisztrátorként majd a Volán 22. telepén lettem bérellenőr. Innen a Posta vezérigazgatóságára kerültem, ahol 139 intézmény számviteli ügyeinek vezetését bízták rám. Úgy kerültem az egyházi diakónia szolgálatába, hogy előtte nem láttam beteget, halottat. Ahogyan mindig, ebben is a napi Ige segített, vezetett: a mi alkalmas voltunk az Istentől van. Ez az Isteni útmutatás hozta meg a régóta vágyott belső békességet is, melyet a korábbi helyemen már rég nem éreztem. Diakonisszák között szolgálhattam az időseknek és az Istennek. A '80-as évek végén a debreceni intézményből kerültem Budapestre, a Schweitzer Albert Szeretetotthonba, mely valóban az otthonommá vált.

Mit gondol erről a szolgálatról? Miben látja szerepét?

Sokszor előfordult, hogy a családtagok szégyenkezve léptek be az intézménybe, én azonban mindig egy képet vázoltam eléjük, mely középpontjában a gondozott áll, akit egyik oldalon a családja támogat, másik oldalon mi, „hivatásosak". Mindannyian egyszerre lépünk, se kisebbet, se nagyobbat, együtt haladunk az úton, melyen elkísérjük az idős ránk bízottat. Fontos, hogy a dolgozók tudják, ajándékba kapták a bácsit vagy nénit, nem jobbak vagy rosszabbak a gyerekeinél, nem tisztünk az ítélkezés. A mi feladatunk a segítségnyújtás: elkísérni az embert élete végéig, nem nézve fáradtságot.

„Ápold az ápolót, hogy ápolni tudjon." Hitvallásának ez egy emblematikus eleme, melyet szolgálata során fogalmazott meg és hirdetett.

A szeretetszolgálat csapatmunka, melyben minden egyes munkatárs egyformán fontos. Munkatársaimra családként tekintettem, akiket egyformán fontosnak tartottam, betöltött pozíciótól függetlenül. Mindig szem előtt tartva azt is, hogy valamennyi diakóniai szolgálatnak Krisztus a gazdája, ő visel gondot rólunk, ő segít meg bennünket, ő ad erőt, kitartást. Fontos azt is tudatosítanunk magunkban, hogy az idősek nem a második gyerekkorukat élik, ők idősek. A gyermek fejlődik, a személyisége nyiladozik, az idős személyisége már kifejlődött. A gyereket a szülő neveli, az időseket nem kell, a mi feladatunk, hogy őrizzük a személyiségüket, hogy töredékes voltukban is egésznek lássuk őket. Mert a legbetegebb ember is megérzi a másik ember tiszteletét, a méltóságőrzést,.

Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy jelölték a díjra?

Nagy méltóság ezt a díjat megkapni, melyet a református diakónia, egészségügy Kossuth díjának tartok a spiritualitásáért, tartalmáért. Hálás vagyok Dizseri Tamásnak, aki példaértékű életével mindannyiunknak sokat tanított az igaz szolgálatról, a mások szolgálatáról. Hálás vagyok a szüleimnek, mert már akkor arra neveltek, mikor még a diakónia nem volt tudatos része az életemnek, hogy jobb az Úristennek szolgálni, embertársainknak segíteni, egymással közösségben lenni. Hálás vagyok a szolgálatomért, mely során három évszázadba pillanthattam be tanúságtevő életek továbbadott életkincsei által. Hálás vagyok az Úristennek, Atyámnak.

Szoták Orsolya, fotó: Vargosz

Istent keresem

2Tim 4,6–8

„...eltétetett nekem az igazság koronája...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →