Ami az élet végén fontos

2010. szeptember 24., péntek

Hetven résztvevővel rendezett nemzetközi hospice konferenciát Mályiban a Szeretetszolgálati Iroda, a Gyökössy Intézet és az evangélikus diakóniai szolgálat.

Másodszor tartottak nemzetközi hospice kongresszust Mályiban és ez az alkalom is ugyanazt a címet kapta, mint az első – azért, mert a tapasztalatok szerint egy ideig kimeríthetetlen lesz ez a téma. "Németországban tíz éve foglalkoznak azzal, hogy mi az igazán fontos az élet végén" – érzékeltette a kérdés fontosságát Tóth János, a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet vezetője. A szeptember 14–15-én megrendezett konferencián csaknem hetvenen vettek részt, főként intézményvezetők, diakóniai otthonokban szolgálók és a hospice iránt érdeklődők. Az alkalmat közös összefogással az MRE Szeretetszolgálati Iroda Diakóniai Felnőttképzési Intézménye, a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Szolgálata szervezte meg.

Mi az, ami az élet végén fontos? Nem más, mint ami az élet elején is az – világított rá nyitó áhítatában Csomós József tiszáninneni református püspök. Hozzátette: a halál az életnek nem a vége, hanem a része.

Tóth János, a Gyökössy Intézet vezetője elmondta, hogy a két nap tematikájában nagyon fontos szerepe van a hogyannak. Annak, hogyan kísérjük az időseket, betegeket az élet végén. Nem titkolt cél az sem, hogy foglalkozzanak a diakóniai szolgálatban dolgozókkal, azzal, hogy a munkatársak milyen lelkiállapotban vannak.

"Akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon" – idézte Lukács evangéliumát figyelmeztetésül Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője, majd hozzátette: nagyon fontos a diakóniában, hogy a szakmai, módszertani kérdésekben felkészültek legyünk, példát tudjunk mutatni a nem egyházi intézményeknek.

Gregersen-Labossa György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Bizottságának elnöke köszöntőjében arra mutatott rá, hogy a haldoklás elválaszthatatlan a spiritualitástól. Itt jön az egyház szerepe, hiszen azok, akik tudják, hogy meg fognak halni, sokkal nyitottabbak a lelki dolgok iránt, ezért lelki és szakmai téren is meg kell erősödnünk, hogy a különböző helyzetekben felkészültek legyünk.

A halálhoz való viszonyulás megváltozott. A 20. század elejéig nem fordulhatott elő, hogy valaki egyedül maradjon, és ne legyen mellette valaki, aki segít neki élete végén. Régebben a betegek húsz százaléka halt meg kórházakban, ma ez a szám nyolcvan százalék. „A hospice elsősorban a rákbetegekkel foglalkozik, de azokkal is, akik az élet végén vannak, akár a koruk, akár betegségük miatt” – mondta a hospice-ról és annak szükségességéről tartott előadásában Muszbek Katalin, a budapesti Hospice Ház orvos-igazgatója. Nagyon fontos az őszinte kommunikáció a betegekkel, hogy tudják, mire számíthatnak. Fontos, hogy azokat a napokat, amelyek még hátravannak, minőségileg töltsék a betegek. A hospice iránt érdeklődőknek bemutatta a segítségnyújtás hat módját: otthoni ellátás – az orvosnő megítélése szerint ez a legjobb –, palliatív részleg, palliatív mobil team, nappali szanatórium, hospice ház és a gyászolók támogatása. Muszbek Katalin fontos célnak tartja a halál tabujának oldását is, valamint a haldokló méltóságának megőrzését. Meglepő, hogy egy hospice ellátó csapatban milyen sokoldalúságra van szükség. Egy ilyen csapatnak nemcsak orvos és nővér, hanem gyógytornász, pszichiáter, jogász, lelkész és önkéntes tagja is kell, hogy legyen.

Frank Kittelberger németországi pasztorálpszichológus, intézményvezető előadásában a saját gyakorlati tapasztalata alapján arra tért ki, hogy mit lehet tenni a haldoklókért az idősek otthonában. Egy kutatásban megkérdezték az embereket, mi a fontos nekik a halállal kapcsolatban, illetve az életük végéhez közeledve. Összefoglalóan három jellemző válasz született. Az első az, hogy nem szeretnének senki számára terhet jelenteni. A második az, hogy ha lehet, elkerülnék a fájdalmat, majd végül az, hogy figyelembe vegyék a haldokló akaratát, vagyis hogy akkor haljon meg, amikor szeretne. Frank Kittelberger kiemelte: fontos megkérdezni a beteget, időst, hogy mire van szüksége, így könnyebben javíthatjuk a hangulatát és az életminőségét is.

Beszterczey András, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon intézményvezetője bemutatta a hospice ellátás egyik speciális területét, a demens betegek gondozását. A demencia szellemi leépülést, memóriaromlást valamint viselkedés- és hangulatbeli változást jelent, ezek együttes vagy egyéni megjelenése is lehetséges. Az intézményvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a betegeket gondozók feszültek lehetnek, illetve bűntudatuk alakulhat ki amiatt, mert bár arra áldozzák a mindennapjukat, hogy segítsenek a rászorulókon, a végén a betegek mégis meghalnak. „Ezért is nagyon fontos az, hogy a gondozóink lelkiállapotával is törődjünk” – emelte ki előadásában Beszterczey András. Az intézményvezető abban is segített, hogyan lehet megállapítani azt, hogy mekkora a fájdalma annak, aki nem tud kommunikálni. Ennek segítésére több igen érdekes táblázatot is bemutatott a jelenlevőknek.

„Krisztus testének tagjai vagyunk. Ami fáj az egyik tagnak, fáj a másiknak is, ez azt is jelenti, hogy a magunk fájdalmával nem vagyunk egyedül” – magyarázta áhítatában Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökpüspöke. Mint mondta: a szenvedővel is Krisztus van ott, a haldoklóban is ott van Isten fia. Bár ismerjük a teológiai tételeket, mégis tudnunk kell, hogy a tételek helyett sokkal fontosabb a személyes kapcsolat, a betegre figyelés és a szeretetteljes odafordulás hozzá.

Buda Annamária, a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztályának vezetője szerint sokszor nem akarunk szembesülni a halállal, inkább tudni sem akarunk róla semmit, hanem elkendőzzük, mintha nem is lenne. Mégis megfogalmazódhat bennünk a kérdés, hogy aki meghal, hogyan érzi magát. Erre a legújabb tudományos kutatások azt a választ adják, hogy boldogok, mert a szív utolsó dobbanásához közeledve fellép az oxigénhiány, ami boldogsághormont szabadít fel a szervezetben. Ez a kép elgondolkoztatta a hallgatóságot…

Ribár János orosházi evangélikus lelkész-esperes arra hívta fel a figyelmet, hogy a saját nemlétünket nem tudjuk elképzelni. A betegágynál is el kell mondanunk, hogy Jézus Krisztus nem képzelt bűnösök képzelt megváltója, hanem valóságos! Örökké fogunk élni, de nem mindegy, hogy hol! Ezért fontos megosztanunk a Biblia üzenetét, és idézni azt, hogy az Úr megígérte nekünk: „Elmegyek és helyet készítek nektek.”

Frank Kittelberger etikai kérdéseket vetett fel és példáival valóban elgondolkoztatta a hallgatóságot arról, hogy egy beteggel, időssel vagy haldoklóval mit lehet megtenni és mit nem. Az előadásokon kívül csoportmunkára és kötetlenebb beszélgetésekre is lehetőség volt. A résztvevők hat különböző műhelyben vehettek részt érdeklődési kör szerint, illetve egy rövid szünet után csoportot is válthattak.

A hospice szemléletről és a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon tapasztalatairól Kiss Judit főnővér számolt be. Baráthné Szalánczi Tímea kórházlelkész a gyász teológiai alapvetését, pasztorális és lelkigondozói szemléletét elemezte. Borsi Attila majosházi lelkész és Kontha Benőné intézményvezető a szeretetotthonokban megvalósuló hospice gondozásról vezetett beszélgetést. Gecse Attila kórházlelkész segítséget nyújtott az idősek otthonában végezhető lelkigondozáshoz. Ribár János kötetlen személyes beszélgetéssel osztotta meg tapasztalatait és kutatásainak eredményét az érdeklődőkkel, illetve az utolsó csoportban a hosszú távú intézményközi programot kezdték el kidolgozni.

A komoly témák felvetése mellett jutott idő kötetlen beszélgetésre valamint az első nap végén a nyíregyházi Emmaus Band koncertezett.

A program zárásaként elhangzott: a konferencia alatt nagyon értékes kapcsolatok jöttek létre, a résztvevők fontos előadásokat hallhattak, amik válaszokat is adtak, de még több kérdést vetettek fel, ezért mindenképpen szükség van folytatásra.

Gilicze Réka

Istent keresem

2Tim 2,19–26

„De az Úr szolgája ne viszálykodjék,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →