Ausztria: tolerancia-díj Lehmann kardinálisnak

2010. augusztus 13., péntek

altA salzburgi Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának ez évi tolerancia-díját Karl Lehmann mainzi kardinális kapta meg.

A díjat 1997 óta olyan személyeknek és intézményeknek ítélik oda, akik az emberi jogok megőrzéséért, valamint a vallások, nemzetek és etnikai csoportok egymást becsülő, tisztelő együttéléséért kiemelkedő szolgálatot tettek. Eddig ebben a díjban részesült az iraki érsek, Gabriel Kassab, Franz König kardinális, valamint a korábbi német külügyminiszter, Dietrich Genscher. A díj odaítélése után a Salzburger Nachrichten-nek adott interjúban a német főpap kijelentette: „A tolerancia nem csak annyit tesz, mint a másság eltűrése vagy puszta érvényesülésének tudomásul vétele, hanem a másféle nézetek és életmódok szabad elismerése”.  Azt is jelenti, hogy igyekszünk mások másféle véleményét megérteni. Ugyanakkor a kardinális óvott a hamis toleranciától. A határt az alkotmányos emberi jogok és a közösség alapjogainak tiszteletben tartása, megtartása jelenti. Elutasította azt az újabban jelentkező tendenciát, amely az iszlámot a keresztyénséggel mindenben egyenlő jogokkal akarja felruházni Németországban. Az egyenlőség feltételezi ugyanazt a történelmet, kultúrát, helyzetet, márpedig ez a két vallás tekintetében nem ugyanaz. (RV-de – 2010-08-13 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.