Az „alkalmazkodó szeretet" mennyei nagykövete

2013. november 11., hétfő

Százegy éve született Jakab Miklós, a magyar református vak- és siketmisszió úttörője. 

Jakab Miklós (1912–2002) Szépvíz-Pricsketőn született Csík megyében, 1912. november 10-én. Már teológushallgató korában, a sérült emberek lelkigondozását szívén viselve úgy döntött, hogy gyógypedagógiai tanulmányokat is folytat. Ez irányú felkészültsége feltétele volt annak, hogy a siketeknek hittant taníthasson.

Dr. Tóth Zoltán főiskolai igazgató, Simon József tanácsos és Istenes Károly főiskolai tanár voltak mesterei és később híres pszichológusokkal dolgozott együtt. A siketek között elsajátított jelnyelv által személyes kapcsolat kialakítására törekedett. A Cházár András Siketnéma Otthont második otthonának tartotta. Úgy vélte: „Vállalj vele közösséget, és élj együtt, akkor ismered meg az emberi értékeket."

Az első siketeknek tartott istentisztelet után, 1938-ban

Jakab Miklós 1937-ben végezte el Budapesten a református teológiát, és 1938 júniusában megtartotta első istentiszteletét a fasori református templomban. Egyszerre jelelt, és beszélt is a hívekhez. Ebben az időszakban fogott hozzá, hogy megszervezze e „különleges missziót". 1941-ben vette át dr. Nagy Sándor egyházkerületi tanácsostól a Vakok Világossága Társaság titkári tisztét. Jakab Miklóst hivatalos idején kívül is bármikor fel lehetett keresni, és mindig meghallgatásra talált az, aki elment hozzá.

Prédikációiban hirdette, hogyan kell egymással szeretetben élni, és elfogadni a másikat. Ehhez Kálvin János igehirdetéséből vett példát, mely így szól: „Bárki jöjjön hozzád, aki a te támogatásodra szorul, nincs okod arra, hogy tőle segítségedet megvond. Az Úr, olyan ismertető jelet nyomott rá, amely őt, házad népéhez tartozóvá teszi."

Egész életét a sérült emberek közötti lelkipásztori munkával töltötte. Idős korában, tollókocsihoz kötve is szeretettel fogadta a hozzá lelkigondozásra érkezőket. Nyomdokán a Magyarországi Református Egyházban napjainkban a Református Missziói Központ szervezeti keretei között folyik a siket és vak emberek lelkigondozása.

Jakab Miklós születésének 1oo évfordulóján, 2012-ben Tahiban, a Dunamelléki Református Egyházkerület konferenciaközpontjában emléktáblát, a Fiumei út Nemzeti Sirkertben sírjánál kopjafát avattak. Ugyanebben az évben jelentette meg a Kálvin Kiadó Jakab Miklós életrajzi visszaemlékezéseit tartalmazó könyvet:, Az „Alkalmazkodó szeretet" mennyei nagykövete címmel.

Millisits Máté

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió