Az Egyházak Világtanácsának pünkösdi üzenete

2016. május 13., péntek

Az előítéletekkel szemben az emberiség jövőjének letéteménye abban van, ami egyesít minket – az Egyházak Világtanácsának (EVT) nyolc regionális elnöke a Szentháromság Isten nevében küldi köszöntését pünkösd alkalmából, az egyház születésének ünnepén.

Az emberek megdöbbentek, és csodálkozva mondták az első pünkösd napján: „Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén?” (Apostolok Cselekedetei 2,7-8)

Keresztyénekként egyesít minket a szilárd hitünk abban, hogy Isten a Teremtő, aki életre hívott mindent, ami létezik. Az egy Isten egyben minden élet megváltója is. Tudjuk ezt, és meg akarjuk osztani az örömhírt minden néppel. A Megváltó személye reménységünk biztos alapja – ebben a mostani és az eljövendő világban egyaránt.

De a tudás önmagában nem elég. Inspirációra és odaszánásra is szükségünk van. Ez az, amivel a Szentháromság Isten Szentlelke által megajándékozta pünkösd napján az apostolokat, amikor azok a Jeruzsálemben összesereglett tömeghez szóltak; ki-ki a saját, jelentősen eltérő kulturális, nyelvi és társadalmi hátteréből. A tömegben mégis mindenki „a maga nyelvén hallotta őket beszélni”.

Természetesen csak a saját tapasztalatainkra hagyatkozva, csak a saját kultúránkból kiindulva vagyunk képesek tájékozódni az életben. Mégis, ezzel egyidejűleg ez a tudás előítéletet és félreértéseket szül. Az emberiség csak akkor maradhat fent, ha inkább arra összpontosít, ami összeköt, mint arra, ami szétválaszt minket.

Ma, pünkösd ünnepén azért imádkozunk, hogy Isten Lelke töltsön be minket. Ha a Lélek elközelít, képessé tesz minket arra, hogy osztozzunk másokkal, neveljünk és elvezessünk másokat arra, ami több nálunk; minden jóra és végsőképp magára a Szentháromság Isten ismeretére, akinek Lelke képes egyesíteni a megosztott világot és megújítani minden kultúrát.   

Bár bizalmatlanság és félelem vezérli a világot, mi maradjunk meg szilárdan Isten ismeretében, nyitottan a Lélek eljövetelére, hogy folytathassuk az igazságosság és béke zarándokútját közösen – személyes életünkben és országaink együttműködésének előmozdításában. Hiszen ez a feladatunk keresztyénekként és egyházakként egyaránt.  

Dr. Mary Anne Plaatjies van Huffel, Dél-afrikai Egyesült Református Egyház
Prof. Dr. Sang Chang, Koreai Presbiteriánus Egyház (PCK)
Anders Wejryd, Svéd Evangélikus Egyház
Gloria Nohemy Ollua Alvarado, Kolumbiai Presbiteriánus Egyház
Mark MacDonald püspök, Kanadai Anglikán Egyház
Dr. Male'ana Puloka, Tongai Szabad Wesleyánus Egyház
X. János, Antióchia és egész Kelet görög ortodox pátriárkája
II. Karekin pátriárka, az Örmény Apostoli Egyház Katholikosza

Az EVT elnökeiről itt olvashat többet.

Külügyi Iroda

Forrás: www.oikoumene.org

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió