Az EKD elnöke és a neves valláskritikus vitája Lipcsében

2010. május 10., hétfő

altAz egyházunkban is ismert Nikolaus Schneider prézesz, az EKD elnöke és a neves biofilozófus, a giesseni Eckart Voland vitájára kerül majd sor június 24-én Lipcsében.

A második alkalommal megrendezésre kerülő „Lipcsei disputák” nevű sorozatban kerül sor a jeles teológus-egyházvezető és a filozófus vitájára ebben a témakörben: „Szüksége van a hitnek a képzésre?” Az alkalmat a világhírű Tamás-templomban tartják meg, ami Bach kántori és zeneszerzői működéséről vált méltán ismertté. A Lipcsei disputák sorozatot a gyülekezet a lipcsei egyetem teológiai fakultásával közösen 2009-ben indította. A vitapartnerek téziseiket három héttel a kitűzött vita előtt hozzák nyilvánosságra. Valójában a vita Luther és Eck mester vitájára emlékeztet, akik éppen ebben a templomban 1519-ben vitáztak az egyház és a hit kérdéseiről. Luther azt a nézetet képviselete, hogy a hit kérdéseiben a végső tekintély nem a pápa, és nem a zsinat. Ezzel a nézetével véglegessé vált Luther szakítása a római katolikus egyházzal. (ekd.de – 2010-05-10- dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.