Az EKD elnökének pünkösdi üzenete: a hitbeli közösség átsegít a válságon

2010. május 22., szombat

 altA Németországi Protestáns Egyház, az EKD Tanácsának elnöke, Nikolaus Schneider lelkész pünkösdi üzenetben fordult a protestáns gyülekezetekhez. Ebben a közösség erejére utal, ami még az európai válságon is átsegít.

Az infláció és a valutaválság indukálja az emberekben a félelmet, ezzel szemben a szociális összetartás erejére emlékeztetett a rajnai prézesz. Ugyan a pünkösdi történet „nem ad közgazdasági tanácsokat az európai válság kezelésére”, de arra nyomatékosan figyelmeztet, hogy „minden közösségnek hosszútávon szellemi és lelki alapokra van szüksége, ha ellen akar állni a durva idők viharainak”. Az eltűnő milliárdokról és a hitelekről szóló mindennapi hírek közepette az EU-polgárok kezdeti lelkesedése az európai államszövetségért nem csak hogy alábbhagyott, hanem kifejezetten mélypontra zuhant. Ilyen helyzetben szól hozzánk a pünkösdi üzenet: Isten szabaddá tesz, s mind minket, mind a világot képes és tudja is olyan teremtéssé változtatni, ami kedve szerint való. Észre kell vennünk azt is, hogy a Biblia nem navigációs eszköz, ami a politikai és gazdasági célokhoz biztosan elvezet. „De Isten mellettünk áll, megajándékoz Lelkével. Ez a Lélek az iránytű hegye, s ez mutatja az életen átvezető Utat”. Olyan törvényre és rendre van szükség – folytatja Schneider -, ami valóban szolgálja, segíti az embereket, és még a legkisebbeket és a leggyengébbeket is figyelembe veszi és támogatja. Az első keresztyéneket a közös hit kötötte össze. A közös gazdálkodás, a javak és a feladatok megosztása, és a szolidaritás a rászorulókkal ennek a közösségnek a következménye, jó gyümölcse volt. Az első keresztyének, ott az első pünkösdkor is átélték közösségüknek a lelki és szociális erejét – olvasható az EKD elnökének pünkösdi levelében, amit május 21-én adtak ki Hannoverben. (EKD.de – 2010-05-22- dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió