Az eutanázia és az egyház

2011. május 17., kedd

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, mely 104 oldalon keresztül elemzi a halál kérdését társadalmi, jogi, valamint klinikai kontextusban.

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, melynek címe: „A time to live and a time to die”- „Megvan az ideje az életnek, és megvan az ideje a halálnak”.

 Az anyag célja, hogy segítséget nyújtson az eligazodásban az eutanázia kapcsán felmerülő kérdések terén. A GEKE a témával kapcsolatban egy internetes oldalt is elindított, amely a www.atimetolive.eu címen érhető el. 

A dokumentum hosszas konzultáció eredményeképpen jött létre, melyet 30 ország 105 egyházának képviselői a GEKE etikai munkacsoportjának vitaindító tanulmánya alapján folytattak. Ezzel megszületett az európai protestáns egyházak álláspontja, amely hozzájárulás kiván lenni az eutanáziával kapcsolatos párbeszédhez.

„A protestantizmusnak pont az az egyik legfőbb erőssége, hogy tudomásul veszi és szóhoz juttatja a különbségeket”, nyilatkozta Thomas Wipf, a GEKE elnöke. „A dokumentum sürgető kérdéseket vitat meg, és bátorítja az egyházakat arra, hogy megnyilvánuljanak a téma kapcsán”.

A brossúra 104 oldalon keresztül vitatja a halál kérdését társadalmi, jogi, valamint klinikai kontextusban.
Teológiai és etikai oldalról legfőképpen azt a kérdést boncolgatja, hogy mi is pontosan az emberi élet, miben áll saját erkölcsi felelősségünk, mennyire vagyunk érzékenyek a betegek akaratára.

A tájékozódást segítő kiadvány kitér a központi orvosetikai kérdésekre, az emberi életet meghosszabbítani képes orvosi beavatkozásokra, a palliatív, a betegek szenvedését enyhíteni hívatott kezelésekre, illetve az eutanázia valamint az öngyilkosságban való segédlet kérdéskörére.

Természetes, hogy az egyházak a haldoklók méltóságáért és emberi jogaiért küzdenek, tudnunk kell tehát, hogy ez magában foglalja a személy legalapvetőbb emberi jogát is – vagyis a jogot az életre és az egészségre. Az egyházak tehát feltétlenül támogatják a beteg akaratát, amennyiben jogot formál az életre, vagy pedig a kezelésről való lemondásra - mindazonáltal ellenzik azt, hogy kijátszható legyen az autonómia fogalma a haldoklóval való szolidaritással és empátiával szemben.

A GEKE tagjai elutasítják az eutanáza, és az abban való segítségnyújtás teológiai, etikai igazolását. Ezzel együtt azonban tudomásul veszik a társadalmi hozzáállás változását az eutanázia bizonyos formáival kapcsolatban.  A tanulmány hangsúlyozza: a szociális, orvosi és ápolási viszonyok jobbá tétele és fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy biztosítani lehessen az emberek méltóságát mind az élet során, mind a halál beálltakor. Ehhez feltétlenül szükséges hospice intézmények létesítése és fejlesztése, valamint a palliatív beteggondozás mind elméletben, mind gyakorlatban megvalósuló támogatása.

Mert mi az egyház feladata? Az emberekről való gondoskodás. A most elkészült tanulmány felhívja a figyelmet annak a szükségességére, hogy nemcsak az élet védelmét, és minden tekintetben méltó körülmények megteremtését megköveteljük - mind az életre, mind pedig a halálra nézve.

Forrás: leuenberg.net

Fordította: Bartha Katalin

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió