Az EVT kiáll az emberi jogokért

2013. november 07., csütörtök

Az nagygyűlés a szolidaritás közösségeként valamennyi ülésén felemeli hangját sürgető nyilvános, emberi jogi és politikai kérdésekben. A nagygyűlés konszenzussal fogadta el az idei állásfoglalásokat.

Az állásfoglalások nem csupán kritikát és elveket fogalmaznak meg a társadalmat érintő általánosabb témákban vagy éppen konkrét krízishelyzetekben, hanem egyben imádságra, konkrét akcióra és közbenjárásra szólítják fel a tagegyházakat az adott kérdésben. A nagygyűlés felelős bizottságának dolga, hogy a nagyszámú tagegyházi előterjesztés megalapozottságát megvizsgálja, az összetartozó kezdeményezéseket lehetőség szerint egymással összekapcsolja és javaslatot tegyen a plénumnak az elfogadásra kerülő nyilatkozatok témájának és szövegének elfogadására.

A nyilvános ügyek bizottságnak sokféle érzékenységgel, egymással szembenálló országok egyházainak esetleges ellentéteivel kell szembenéznie, mérlegelnie és döntenie arról is, ha egy kérést nem fogad el, vagy a szervezet más fórumaihoz, leginkább az EVT állandó testületéhez, a Nemzetközi Ügyek Bizottságához utalja. A keresztyén szellemiségben zajló plenáris vita ugyanakkor alkalmat ad arra, hogy a résztvevők olyan helyzetekkel és történetekkel szembesüljenek, amikről talán nem is hallottak volna. A konszenzusos döntéshozatal pedig biztosítja, hogy a lehető legteljesebb egyetértésben álljanak az ügyek mellé az egyházak képviselői. Szavazásra csak akkor kerülhet sor, ha legalább a plénum 85 százaléka egyetért az adott felvetéssel.


Az EVT 10. nagygyűlése a bizottság jelentését megvitatta és elfogadta, így a következő ügyekben emeli fel a hangját:

A vallás átpolitizálásáról és a vallásos emberek alapvető jogairól szóló állásfoglalás aggodalmát fejezi ki az állam vallási közösségek ügyébe való direkt beavatkozása esetén, kiáll a valláshoz való alapvető jog mellett és elítéli a vallási alapú diszkriminációt, valamint a keresztyénüldözést. Kiemelt figyelmet és egyöntetű támogatást kapott a koreai béke és újraegyesítés ügye. Az EVT kiállva a dél-koreai keresztyének küzdelme mellett, felhívja a tagegyházakat, hogy koreai testvéreikkel együtt imádkozzanak az egységért és elkötelezte magát amellett, hogy és augusztus 15-ét nemzetközi imanappá nyilvánítsa a koreai félsziget újraegységesítésért.

Az EVT az örmények mellett is kiállt, az ellenük elkövetett népirtás 100. évfordulójára emléknapot szervez. A 2015-ben sorra kerülő nemzetközi konferencia a népirtás elismerését és elítélését, valamint jóvátételt sürget. A nagygyűlés a hontalanok emberi joga mellett kiállva elítéli azon államokat, amelyek indokolatlanul és diszkriminatív módon megvonják, vagy nem biztosítják az állampolgárságot lakósaiknak, alapvető emberi jogaikat megsértve és hontalanná tévő őket. Az EVT állást foglalt továbbá a Kongói Demokratikus Köztársaság és Dél-Szudán mellett, illetve a kubai-amerikai kapcsolatok rendezését sürgette. A nagygyűlésem elfogadtak egy jegyzéket is a környezeti igazságosságról, amelyben felszólították az egyházakat, hogy sürgessék kormányaikat a nemzeti érdekeken túlmutató felelősségvállalásra a teremtett világért és közös jövőnkért.

Szöveg és kép: Külügyi Iroda

Istent keresem

5Móz 34

„Mert őt küldte el az Úr mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →