Az EVT Ukrajnában fejezte ki szolidaritását

2015. március 21., szombat

Az Egyházak Világtanácsának (EVT) tízfős delegációja március 17. és 20. között ukrán egyházi vezetőkkel, köztük a Kárpátaljai Református Egyház képviselőjével, Héder János lelkészi főjegyzővel is találkozott.

Az Olaf Fykse Tveit főtitkár vezette szolidaritási látogatásról közzétett beszámolószerint „a küldöttség meghallotta az EVT-hez és az ökumenikus mozgalomhoz intézett következetes kérést arra, hogy informálják a nemzetközi közösséget az ukrajnai helyzetről, elősegítsék az adekvát humanitárius segítségnyújtást a konfliktus okozta emberi szenvedés közepette, valamint támogassák az ukrán egyházak és vallási közösségek igazságosságért és békéért tett erőfeszítéseit."

Az EVT március 20-én kelt közleménye szerint „a delegáció tagjainak lehetősége nyílt felkeresni a kitelepített emberek kijevi menhelyét és személyesen találkozni a háború elől menekülni kényszerült emberekkel. A küldöttség tagjai a konfliktuszónába, Lisichansk város közelébe is eljutottak és saját szemükkel láthatták a krízis okozta pusztítást és rombolást. A delegáció beszámolókat hallott arról, hogy az egyházak központi szerepet játszottak a humanitárius segítségnyújtásban az érintett térségekben, bár a közvetlen szükség továbbra is hatalmas."

A látogatás előkészítését az EVT tagegyháza, az Ukrán Ortodox Egyház (Moszkvai Patriarchátus) támogatta. A delegáció találkozott az Ukrán Ortodox Egyház (UOC), az Ukrajnai Egyházak és Vallási Szervezetek Tanácsa (AUCCRO), az ország majd valamennyi egyházi hagyományát tömörítő szervezet képviselőivel, valamint muszlim és zsidó közösségekkel.

A közlemény az Ukrán Ortodox Egyházat úgy említi, mint „Ukrajna többségi egyházát, amelynek gyülekezetei szerte az országban, a frontvonal mindkét oldalán megtalálhatók". Az egyház „hivatalosan is ismételten kinyilvánította elkötelezettségét Ukrajna területi integritása és egysége mellett".

A küldöttség tagjai között volt Dr. Olav Fykse Tveit, az EVT főtitkára; Christofer Hill, az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) elnöke; Andres Wejryd nyugalmazott érsek, az EVT európai elnöke; Karin van den Broeke, a Hollandiai Protestáns Egyház zsinatának elnöke; és az EVT Központi Bizottságának alelnöke, Gennadios sassimai metropolita.

Külügyi Iroda
Forrás: www.oikumene.org

Istent keresem

Bír 1,16–2,5

„Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink