Az ima útjai

2015. október 22., csütörtök

Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei református ifjúsági imaéjjelt október 16-án. A virrasztás célja, hogy mindannyian saját ifjúsági közösségünkön belül élhessük meg az egységet azzal, hogy gyülekezetünkben maradva egy éjszakán át imádkozunk, így mégis több ezer fiatallal, de elsősorban a minket összekötő Istennel vállalunk közösséget. Idén a pápai teológusok dolgozták ki az este menetét. Az alkalmat közel harminc helyszínen rendezték meg, szerte az egész Kárpát-medencében.

Fáradtan, de feltöltődve

A beszámolók alapján szinte mindenhol az imaséta örvendett a legnagyobb népszerűségnek. Dávid István kolozsvári egyetemi lelkész szerint „közösségi tapasztalat szempontjából a kezdő áhítat és beszélgetés, éneklés volt a legmélyebb, az egyéni tapasztalás szempontjából pedig kétségtelenül az imaséta lelki útvonala". Kolozsváron nagyjából harminc fő vett részt a programon, közülük legtöbben az imasétára mentek el, de sokan jelen voltak a hálaadó úrvacsorás istentiszteleten is. Az ismerkedésben és oldódásban játékok segítették a megjelenteket. A sétára várakozók beszélgetéssel és dicsőítéssel töltötték az időt. Az imaséta sikerét jelzi, hogy a nagy érdeklődés miatt hajnali háromra csúszott a közös filmnézés. Akik kivárták a hajnalt, azok imaközösséggel zárták az alkalmat, „fáradtan, és mégis feltöltődve".

Közösségben az Úrral

Kárpátalján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán csaknem nyolcvanan vettek részt az imaéjjelen. Az estét dicsőítés és ismerkedős játék indította, majd Homoki Gyula tartott előadást, amelyben kiemelte, milyen hatalmas az Isten, aki meghallgatja a mi imáinkat. A hatalmas Teremtőt, akinek számára nincs lehetetlen, megszólíthatjuk a saját imáinkkal. Mindezek után magáról az imádságról beszélt a Mt 6,9–13 és a Mt 7,7–11 alapján. Az estet imasétával folytatták – rövidebb és hosszabb úton is végigmehettek –, éjfélkor Sipos József hirdetett Igét, majd úrvacsorai közösségben vehettek részt az egybegyűltek. Az imádkozást különböző feladatokon keresztül élhették meg a résztvevők, majd ketten tettek bizonyságot a meghallgatott imák áldásairól. Az estet dicsőítés és imaközösség zárta. Az imaéjjel hatását Ködöböcz Csilla a következőképpen foglalta össze: „Számomra a legjobb az volt, hogy VELE voltunk. Az ő közösségében. Ez önmagában tartalmazta a békességet, a megnyugvást, az örömöt, és, ha szükséges volt, a megvigasztalódást."

Együtt dicsőítve

Kisvárdán az Ifjúsági Házban tartották meg az imaéjjelt. Este fél tizenegytől reggel nyolcig tartott az alkalom, amelyen tizenkilencen vettek részt. A közös éneklés után a jelenlevők együtt olvasták fel a hegyi beszédet, amely után imádságok következtek. Közös étkezés, játék és éneklés tarkította a programot. Ezt követően egy rövid bibliaórára került sor, amelyet imaközösség követett. Hajnalban a passiótörténetet olvasták az egybegyűltek, majd az újabb imádság után egy filmet néztek meg a részt­vevők. Bogáti Attila kisvárdai ifjúsági-lelkipásztor szerint az est legjobb része a közös dicsőítés volt.

Egyházmegyei közösségben

Vértesalján az imaéjjelt összekötötték a 16-25 éves korosztály egyházmegyei ifjúsági találkozójával a gárdonyi református gyülekezeti házban. Péntek este vacsorával kezdődött a program, majd énekek, ismerkedő, ráhangoló játékok következtek. Egy rövidfilm után a résztvevők a tékozló fiú történetét feldolgozó, tizenkét állomásos imasétán haladtak végig egyesével. A séta alatt lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők életükről és Istennel való kapcsolatukról gondolkodhassanak. Az estét ima- és úrvacsorai közösség zárta. A program másnap, szombaton folytatódott. Az imaéjjel vezérigéjéhez, a Zsolt 37,5-höz („Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik") kapcsolódva keresték a választ arra a kérdésre, hogyan vezet Isten életutunkon, döntéshelyzeteinkben. A rövid áhítat után az útkeresés nevű élménypedagógiai játék következett, amely után a résztvevők fontos következtetésekre jutottak a saját életükkel kapcsolatban az átélt élmények tükrében. Ezt követően a Harmat Kiadó gondozásában megjelent Kreatív élettervezés című könyv néhány fejezete és feladatlapja segítségével ki-ki átgondolhatta, hogyan alakította eddig Isten az életútját – például a családi örökség szempontjából, de az egyéni tehetségek, értékrendek és vágyak témaköre is felmerült –, és ezek hogyan határozhatják meg, milyen célokat tűz ki az egyén a jövőben, hogyan vezet ezek által is bennünket Isten. A találkozón összesen huszonöt fiatal vett részt a megye hat gyülekezetéből. Stift János egyházmegyei ifjúsági referens a találkozóról elmondta, hogy az egymással találkozáson túl a fiataloknak mély élményeket adott az imaséta is döntéseikről, célkitűzéseikről, Isten vezetéséről.

Harmati Dóra

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2015. október 25-i számában.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.