Az osztrák evangélikus püspök szerint a menekültek adni is tudnak

2015. szeptember 05., szombat

Michael Bünker, aki egyben az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) is főtitkára, egy tegnap véget ért ökumenikus fórumon nyilatkozott a menekülthelyzetről. A javak igazságos elosztása lelkileg is jót tenne a társadalomnak – mondta.

Az úgynevezett Alpbachi Fórum keretében megrendezett ökumenikus istentiszteleten Bünker egy olyan társadalom mellett érvelt, amelyben „lehetséges az igazi együttélés és amely a menekülők ajándékaira és képességeire is épít”. Senki nincs, aki ne tudna valamivel hozzájárulni „a közöshöz” és ne tudna adni valamit, mondta a püspök a társadalmi egyenlőtlenségnek szentelt tanácskozáson. „És senki sincs, akinek annyira gazdag lenne, hogy ne szorulna rá mások ajándékára” – fogalmazott a legjelentősebb európai protestáns szervezet vezetője az augusztus 30-i istentiszteleten, amelyen Alois Schwarz katolikus megyéspüspökkel együtt szolgált.

Az evangélikus püspök napjaink társadalmának legfőbb problémáját a növekvő egyenlőtlenségben látja. „Minél nagyobb egy társadalomban a jövedelmek közötti különbség, annál nagyobb a szociális destruktivitás” – jelentette ki az egyházvezető és hozzátette, hogy a javak igazságos elosztása lelkileg is jót tenne a társadalomnak, még akkor is, ha „nem ringatom magam egy egyenlőtlenség nélküli társadalom álmába”.

Bünker kritikusan megjegyezte, hogy az egyenlőtlenség következményeit azok kénytelenek elviselni, akik eleve nehéz helyzetben vannak, utalva a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjai mellett a menekültekre is. „Ahelyett, hogy partnerként kezelnénk őket, megaláztatásnak vannak kitéve, gyakran kényszerülnek arra, hogy eltagadják a valóságot, társadalmi kirekesztéstől kell tartaniuk, sőt még az életüket is kockára teszik a vándorlásuk során” – zárta Bünker, aki a napokban az osztrák kormányt is cselekvésre buzdította.

Külügyi Iroda

Forrás: www.evang.at

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.