Az Üzenet anyák napi számából

2010. április 28., szerda

altAnyák napi írások és a néhány hete tragikus baleset következtében elhunyt főgondnokról, Tonk Istvánról szóló megemlékezések olvashatók egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

 

Az anyák napi vezércikket a lapban Szatmáriné Breier Ingrid jegyzi. A legújabb kor szemléletét leszámítva egy nő számára minden időben az anyaság volt a legfontosabb és legtermészetesebb életfeladat. A teremtés rendjébe, Isten akaratába való belesimulás, részvétel az élet továbbadásában. Profán, hétköznapi, magától értetődő hivatás. Mégis a legszentebb földi értékek közé tartozik – írja a szerző.

Ehhez a témához kapcsolódik az anyák napja eredetéről szóló írás valamint József Attila Nem tud úgy szeretni című verse. Erről az ünnepről emlékezik meg a gyermekeknek szóló rovat, az Örömmondó is.

A lapban több megemlékezés olvasható Tonk István főgondnokról, aki néhány hete hunyt el tragikus baleset következtében.

A zsinat bioetikai kérdésekkel kapcsolatos tanításával kapcsolatosan Az élet Istené című sorozatban ezúttal a gyermekáldásról és az egynemű párok együttéléséről valamint a családellenes és közösségellenes individualizmusról olvashatunk.

Folytatódik Ötvös József sorozata Őszinte vallomás a besúgásról címmel.

A Metszetek rovatban Kozma Zsolt jegyzetének a címe: Lenni vagy bírni.

Felelősek vagyunk az Isten által reánk bízottakért – vallja egy interjúban Ferencz László kalotaszegi esperes, aki nemsokára az egyházmegyei közgyűlés alkalmával lemond tisztségéről.

Bányai László Temetési gondolatok címmel közöl írást a lap hatodik oldalán. Czanik András a Generális Konvent elnökségi üléséről számol be az utolsó oldalon.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió