Az Üzenet böjti számából

2010. február 10., szerda

altBöjtöljek vagy nem? – erre a kérdésre keresi a választ vezércikkében Farkas Vilmos. Amikor először eldöntöttem, hogy egy napra kipróbálom a böjtöt, tele voltam aggodalommal. Vajon kibírom, hiszen hozzá vagyok szokva a pontos időben való étkezéshez? Kibírtam. Jézus megkísértését is ekkor értettem meg igazán, hiszen déltájban megérkezett egy rég nem látott barátom, jött, hogy igyunk meg legalább egy kávét. De nehéz volt azt mondani: nem!  - írja a szerző az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapjában.

A böjt a témája annak az interjúnak is, amely Németh Pál református lelkipásztorral készült.

Érdekes cikket olvashatunk Jenei Tamás tollából. A Belmissziói Intézet vezetője a belmisszió vasárnapjáról, a globalizáció agymosásáról, a sokszor téves missziói felfogásunkról ír.

Földrengés Haitin – ítélet, próba, jel? – ezzel a címmel közöl jegyzetet Somogyi Botond, amelyben arra keresi a választ, hogy mi történt a Karib-tengeri országban.

A hatodik oldalon Isten a focipályán című írást olvashatjuk. Kinek jár a hálaadás a góljainkért? – teszi fel a kérdést a szerző.

Egyháziatlanság Németországban, kollégium-pártolás Erdélyben – erről ír Bekő István székelyudvarhelyi iskolalelkész, aki nemrég Németországban járt.

Beiktatták a Királyhágómellék új püspökét – erről tudósít a Gyógyító egyháznak kell lennünk című írásában Fábián Tibor.

A Mannás kosár rovatban Lőrincz István az Úr testvérét, Jakabot mutatja be. Kozma Zsolt jegyzetének címe: Az idő temploma.

A lap második oldalán Bányai László Szervuluszról, a beteg koldusról ír elgondolkodtató jegyzetet.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.