Az Üzenet márciusi második számából

2011. március 16., szerda

 

A böjtről olvasható írás és egyebek mellett a kolozsvári zsinati ülés döntéseiről is beszámol az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb száma.

altBeléptünk a húsvét előtti negyven napos böjti időszakba. A böjtről szól Szép Eduárd A szent böjt című címoldalas írása. Újabb akadályok az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatában – erről szól Hover Zsolt cikke.

Érdekes testvérgyülekezeti megállapodás született Esztény és Gyergyószentmiklós között – tudósítja a lapot Kun Attila. Négy egyházmegye közös lelkészértekezletet tartott a Görgényi Egyházmegyében, amelyen részt vett Magyarországról Sázszfalvi László magyarországi államtitkár is – számol be a lapnak Székely Levente.

Az Üzenet megemlékezik a protestáns gályarabokról és a holland Ruyter admirálisról is. Ötvös József Őszinte vallomás a besúgásról című sorozata már a 20. fejezethez érkezett. A Mannás kosár rovatban Lőrincz István Ezékiel prófétát mutatja be az olvasóknak, ennek kapcsán pedig arról ír, hogy Isten ott is új életet tud adni, ahol most bűn és nyomorúság uralkodik.

A lapból nem hiányzik a gyermekeknek szóló Örömmondó oldal valamint a Hírek – Események rovat, amelyből többek között a Kolozsváron ülésezett zsinati döntésekről lehet tudomást szerezni.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.