Az új EVT-főtitkár óv a keresztyén-iszlám konfliktustól

2010. január 04., hétfő


alt

Az Egyházak Világtanácsa új főtitkára, a norvég evangélikus Olav Fykse Tveit óvott mindenkit a keresztyénség és az iszlám közötti ideológiai konfliktustól. Ez nem a két világvallás több milliárdnyi hívének az érdekét szolgálná, hanem csak néhány fanatikusét…

Az EVT új főtitkára szerint a keresztyénség és az iszlám vezetőinek jobb személyes kapcsolatot kell kialakítaniuk egymással. „Ha szilárd felsőszintű kapcsolatok épülnek ki, akkor ezek megakadályozzák a félreértések kialakulását” – nyilatkozta Tveit. Jóllehet vannak iszlám országok, melyekben kifejezetten diszkriminálják a keresztyéneket, de ennek ellenére vannak reménykeltő jelek is. „Pakisztánban például muszlim és keresztyén lelkészek együtt lépnek fel a keresztyének diszkriminációja ellen” – folytatta az EVT norvég főtitkára. Az ökumené témájával kapcsolatban hangsúlyozta: „Nagy tisztelettel tekintek a római katolikus egyházra és munkájára. Nagyon fontos, hogy szoros kapcsolatban álljunk egymással”. (jesus.de – 2010-01-01 – dr. békefy)

Istent keresem

1Thessz 3,9–13

„Hogyan is adhatnánk eléggé hálát Istennek...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →