Azokra emlékezünk, akik a biztonságot keresve vesztették életüket az úton

2019. június 21., péntek

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) elnöke és az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottságának (CCME) főtitkára közös levélben fordult tagegyházaikhoz a nenekültek világnapja alkalmából. Felhívásukban imádságra hívnak a biztonsághoz vezető úton menekülőkért, valamint azt kérik, emlékezzünk meg az út során életüket elveszített menekültekről június 23-án, vasárnap.

 Tovább folytatódnak a tragédiák a Földközi-tenger térségében: 2018-ban 2 262 ember halálát regisztrálták az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint és 2019 első öt hónapjában is több mint ötszáz halálesetről tudnak. Miközben az összlétszám az elmúlt évben csökken, az elhalálozás valószínűsége magasabb. Az új veszélyes útvonalakat, mint például folyókon történő átkeléseket az Európai Unió (EU) külső határai mentén, többségében továbbra sem ellenőrzik.

2000 óta több mint 30 000 ember haláláról tudunk, akik az Európába vezető útjuk során vesztették életüket a tengeren, folyókban, vagy teherautók és hajók raktereiben. A halálozások magas száma miatt továbbra is Olaszország áll a figyelem középpontjában. Azonban fontos figyelnünk a görög és spanyol partokra és az EU keleti határaira is.

A civil társadalom kereső- és mentőakcióit az elmúlt években rendszeresen szabotálták és kriminalizálták EU-tagállamok. Az a néhány sikeres művelet is gyakran a mentőegységek és a kimentettek elhúzódó utazásává váltak mivel, az EU-tagállamok elutasították a nemzetközi és európai kötelezettségük felvállalását a menekültek biztonságos partraszállása és fogadásával kapcsolatban. Az EU vezette „Operation Sophia" nevű kereső- és mentőprogram véget értével még kevesebb a lehetőség a kétségbeesett migránsok tengeri kimentésére. Ugyanakkor sokan akadnak el útjuk során például Líbiában is, de tekintettel a tranzitországokban tapasztalt elviselhetetlen körülményekre – erőszak, éhínség, rabszolgaság és halál – mégis megpróbálkoznak az Európába vezető veszélyes utazással.

A Földközi-tengeri tragédiákra az európai egyházak gyakorlati segítségnyújtással válaszoltak, és felszólaltak az Európába vezető, a menekültek és migránsok számára biztonságos és törvényes útvonalak megteremtéséért. Az olaszországi egyházak felajánlották a tengerből megmentett menekültek befogadását, így találva kiutat a politikai zsákutcából, valamint engedélyezve a partraszállást.

Az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottsága partnereivel együttműködésében sok évvel ezelőtt indította útjára a „Safe Passage" nevű, menekültek biztonságos célba jutását segítő projektet. A témáról szóló egyházak közötti tapasztalatcsere nagyban hozzájárult ehhez, például az Európai Parlament elfogadta a humanitárius vízumok kiadására vonatkozó javaslatot. Egyre több európai egyház vállalt részt áttelepítéssel és humanitárius vízum kiadásával a menekültek biztonságos partraszállását támogató programokban.

A CEC 2013-as budapesti nagygyűlése megerősítette felhívását, melyben arra hívta az egyházakat, hogy évenkénti imanap keretében emlékezzenek meg azokról, akik életüket vesztették az Európába vezető úton egy méltósággal teli élet reményében.

Az elmúlt években több európai egyház és helyi gyülekezet válaszolt erre a felhívásra és tartott megemlékező alkalmakat a június 20-án ünnepelt menekültek világnapja alkalmából. Idén arra hívnqk mindenkit, hogy június 23-án, a menekültek világnapját követő vasárnapon tartsanak megemlékező alkalmakat, melyhez liturgiai segédanyagot is készített a CCME.

„Egyházakként és keresztyénekként szent elhívásunk hogy a tanúságot tegyünk az Új Jézus feltámadásról és az etnikai, nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül mindenki számára igazságos és békés új életért munkálkodjunk. Emlékezzünk meg mindazon név szerint ismert és ismeretlen áldozatokról, akik életüket vesztették Európa határainál és imádságban mondjuk el elvesztésük felett érzett bánatunkat" – zárja közös levelét Christian Krieger református lelkész, a CEC elnöke és Torsten Moritz, a CCME főtitkára.

„Akik a remény útján haltak meg – ökumenikus imaóra Budapesten

A Sant'Egidio közösség ökumenikus imaórát szervezett június 20-án, csütörtökön, a menekültek világnapján Budapesten, a Gát utcai Kaníziusz Szent Péter-templomban. Igehirdetéssel szolgált Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök. Az imádságra meghívtak olyan menekülteket is, akik Magyarországon próbálnak új életet kezdeni.

Külügyi Iroda

Forrás: CCME

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.