Bajor református zsinat

2010. október 19., kedd

altLipcsében tartotta zsinati ülését a Bajor Evangéliumi-Református Egyház, melynek súlyponti témája az ifjúság helyzete volt.

Október 14 és 16 között tartotta zsinati ülését a Bajor Evangéliumi-Református Egyház Lipcsében. Súlyponti témaként az ifjúság egyházi helyzetével foglalkoztak. Az ülést neonáci tüntetés kísérte.

altAz ifjúság témájával foglalkozó vitaelőadást a nordhorni református lelkész, Heinz-Hermann Nordholt vezette fel, s azzal foglalkozott, miként lehet a mai felnövekvő nemzedéknek a keresztyén üzenet lényegét továbbadni. Georg Rieger előadásában azzal a kérdéssel szembesítette a zsinati tagokat, hogyan lehet időben megtenni a szükséges lépéseket Bajorországban is a református lelkészi  állások ésszerű elosztása és fenntarthatósága érdekében. Úgy tűnik, elkerülhetetlen a lelkészi állások számának csökkentése. Neonáci felvonulással akarták megzavarni az NPD helyi és környékbeli tagjai a zsinatot, a pályaudvartól a lipcsei református templomig, ahol 1989-ben a békés forradalom ima-demonstrálói jöttek össze hétfőről-hétfőre rendszeresen, s könyörögtek társadalmi-politikai változásért. Legfelsőbb bírói döntéssel azonban a neonáci felvonulást az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni. A templom előtti utat a rendőrség és az ellentüntetők foglalták el. Incidensre nem került sor. (ref-bayern.de – reformiert-info.de – 2010-10-19 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus. hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.