Bátorság a csodához

2013. december 23., hétfő

Mesevilágból könyv, álomból valóság, gyerekből felnőtt lesz. A debreceni gimnazista lány saját kezűleg illusztrált meseregénye egy tanárnő kitartásának köszönhetően, közösségi összefogással és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) támogatásával jelenhetett meg, hogy másoknak is reményt adjon. Kéry Anna Lilla története.

Flóráról és a csillagfarkasról december elején hallottam, azon az adventi gálán, melyen a Szeretetszolgálat megköszönte adományozói és önkéntesei egész éves segítségét. Kéry Anna Lilla is eljött, s könyvének több példányát – hálából az MRSZ támogatásért – rászoruló gyerekeknek ajánlotta. A szerző húga olvasta fel a mesebeli kislány és Ritka, a barátságos ezüstszínű farkas találkozásának történetét. 

Az első találkozás

A regényben egy nyitva felejtett ablak indítja el a csillagokon átívelő kalandok sorát, melyek próbára teszik Flóra bátorságát és kitartását. A feladat: megszabadítani Pingalgót, az álomfestőt a haragtól, s így megmenteni az emberek álmait.

Nyelvek és művészetek vonzásában

„Hihetetlen. Még ma is, néha csak kezembe veszem és lenyűgözve bámulom: nekem tényleg van egy könyvem" – a tizennyolc éves Kéry Anna mindig is vágyott erre, s ez az álma, hála tanárnője bátorításának, kitartó szervezésének és az emberek összefogásának, az elmúlt évben megvalósult.

A gazdag fantáziával megáldott lány szerető nagycsaládban, ihlető falusi környezetben nőtt fel, ahol belé ivódott az emberek és az állatok, de a szavak és a színek szeretete is. Gyerekkorát átszőtték a mesék. „Azt hiszem, már akkor többet láttam a világba, mint amennyi benne volt. Csodát, varázslatot, játékot." Képzelete izgalmasabbá festette a valóságot. „Eleinte még csak mondtam a meséket, miközben lerajzoltam kitalált szereplőimet, kalandjaikat, és elképzeltem párbeszédeiket, történetüket. Később, az első iskolás éveimmel megérkezett az olvasás és fogalmazás szeretete is; válogatás nélkül faltam a gyerekregényeket, mesekönyveket." Nagyon hálás családjának és tanárainak, hogy nem akarták kiölni belőle álmodozó hajlamait.

Annát érdekli a kultúra és a nyelv összefonódása, lenyűgözik a nyelvek, különösen a magyar és az olasz. Az érettségi előtt álló lány szeretne tanár lenni vagy műfordítással foglalkozni. „Nem szedhetjük külön a festményt és a festéket sem. A nyelv az irodalom eszköze, és én hálás vagyok a magyar nyelvnek, hogy ennyire gazdag és sokszínű. Olyan, mintha egy végtelen árnyalatú palettából gazdálkodhatnék" – mondja Anna, aki ugyanolyan biztonsággal forgatja a színes ceruzát és az ecsetet, mint a tollat. Első könyvéhez is maga készítette az illusztrációkat.

A csoda kovásza

Tehetségére az iskolában is felfigyeltek. Magyartanárnője biztatására több pályázaton indult, amiken szépen szerepelt, egyik meséjével beteg gyerekeket örvendeztetett meg. Mikor előállt a Flóra és a csillagfarkas ötletével, a mese első részeivel, Judit néni lelkesen olvasta, s nagyon tetszett neki. Timi néni, a rajztanárnő pedig arra figyelt fel, hogy Anna ügyesen rajzol. Az ő ötlete volt a könyv. „Egyszer csak elém állt a folyosón és azt mondta: Úgy hallottam meséket írsz, és tudom, hogy szépen rajzolsz. Miért nem csinálunk egy mesekönyvet? – emlékezik Anna a kezdetekre. – Timi néni kovászként segített, hogy ez a hihetetlen lehetőség megvalósuljon."

Szabó Tímeának köszönetet mondtak önkéntes munkájáért 

Timi néni, azaz Szabó Tímea, saját bevallása szerint egész életében arra vágyott, hogy segíthessen másoknak. „Tudtam, ha Anna álma megvalósul, azzal sok embernek adhatok. Csak később jutott eszembe saját megvalósulatlan álmom" – meséli a tanárnő, aki ennyi idősen maga is írt egy könyvet, de azt soha nem adták ki. „Eszembe jutott, mi történt volna, ha akkor megfogja valaki a kezemet, mint most én Annának. A legfontosabb mégis az volt, hogy egy nagyon szerény, de tehetséges lánynak önbizalmat és lehetőséget adjak. Hitet, megerősítést abban, hogy értékes amit csinál. Bátoságot, hogy élni tudja a csodát."

Férje, aki grafikusként dolgozik, vállalta a tördelést és a kiadással járó feladatokat. A megkeresett nyomda kedvezményes áron nyomtatta ki a mesekönyvet. Ezt az összeget is elő kellett teremteni valahonnan, de a beadott pályázatukat idén júniusban elutasították. A tanárnő egy percig sem hitte, hogy álmaik nem válnak valóra. „Meg akartuk mutatni a világnak, hogy van még önzetlenség, van még szeretet, és a hit ereje felülmúlhatatlan."

Timi néni augusztus elején indított egy oldalt a közösségi hálón, hogy ismerősein keresztül minél több emberhez eljuthasson Annával közös álmuk. Azt gondolta, az emberek lelkét majd megmozdítja ez az ügy, s valóban így is lett. Arra kért mindenkit, rendelésükkel támogassák a kiadás költségeit. Többszázan szavaztak nekik bizalmat, s előre megvették a könyvet. Október végére túl is szárnyalták a kitűzött célt, így végül nagyobb példányszámban tudták kinyomtatni a könyvet.

Balogh Barnabás is bábáskodott a könyv születésénél

Szabó Tímea évek óta a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntese, így adta magát az ötlet, hogy tőlük is segítséget kérjen. Balogh Barnabáshoz, az MRSZ lelkész-elnökéhez fordult, s a Szeretetszolgálat kuratóriuma úgy döntött, támogatja a megjelenést. Hálából a könyvet, melyet egyébként a kiadótól lehet megrendelni, Debrecenben a Református Könyvesboltban is meg lehet vásárolni.

Kikívánkozó belső világ

A mese nagy része már gyerekkora óta Annában élt, de a könyv az utóbbi egy évben állt össze: „Folyamatosan szövögetek történeteket, bármiről, ami megragad. Ezek aztán vagy elhalványulnak, vagy összeolvadnak, vagy formát nyernek." Sernyő néni, az árnyék; Szikrás, a sárkánybébi; Dadi, a kisfiú; a Gombusok és a többiek alakja ezekből a gondolati játékokból körvonalazódott ki.

„Amint egy kicsit is megfoghatóbb formát nyert a történet, leírtam. Az első fejezetek lökésszerűen indították el a mese folytatását. Napközben a történeten gondolkoztam, este pedig – volt, hogy csak egy fél órára – leültem és írtam." Az illusztrációk elkészítése kitöltötte a nyarat, az utolsó simítások szeptember elején készültek el. A tördelés és a nyomdai munkálatok után A Flóra és a csillagfarkas november végén kézzel foghatóan is megszületett.

 Sernyő néni, az árnyék és Szikrás  Pingalgó, az álomfestő, akin segíteni kell

Flóra kalandjai során a legkülönfélébb lényekkel és alakokkal találkozik, akik általában nem tökéletesek, olykor nem is annyira jók, viszont az alig hat éves kislány képes meglátni a fényt mindegyikükben. „A szereplők régóta motoszkáltak bennem. Mintha élnének, és szerintem életet, értékes gondolatokat adni Isten tud igazán" – mondja Anna. Ahhoz, hogy ők azokká a karakterekké nőjenek, akiket most mások is megismerhetnek, a fiatal írónak kellett először nőnie, lélekben, hitben, szellemben változnia. „Ehhez okosodtam, értem, tanultam, így a palettám megszületett, hogy lefessem őket. Lélekben pedig megérkeztem, bátrabb lettem, hogy megmutassam őket és magamat" – ecseteli Isten munkáját az életében. A könyv születése ébresztette rá, hogy ha belső világának gazdagságából adni akar az embereknek, akkor elég bátornak kell lennie, hogy lépjen, akár egy aprócskát is célja felé.

Tovább adják a csodát

Anna álma valóra vált, már íródik a következő kötet, új szereplőkkel, úgy kalandokkal. Könyvét felnőttek olvassák és sorra megfogalmazzák: rég éreztek ilyet. Szülők és nagyszülők mesélik gyermekeiknek Flóra kalandjait, ők pedig kérik a folytatást. „Azt hiszem, az emberek bizalmat szavaztak nekünk, de miután a kezükbe fogták, akkor jöttek csak rá, milyen érték is ez a könyv, milyen igazi csoda született. Sok ember kap általa hitet, hogy van még önzetlenség, tisztaság, odafigyelés" – véli a tanárnő.

 

A pozitív visszajelzések és az olvasók szeretete sokat jelent Annának is. „Elmondhatatlanul hálás vagyok mindenkinek, aki segített nekünk. Ezért gondoltunk arra, hogy a jövőben mi is szeretnénk segíteni rászoruló, tehetséges gyerekeknek – a könyv bevételéből is, és minden úton-módon, ahogyan csak lehet." Könyvet adományoztak oda, ahol nem olyan gyakran jut ajándék a fa alá, s egy tehetségesen festő kislányt is próbálnak támogatni. „Ha nekem sikerült, másoknak is meg kell adni az esélyt. Mert tényleg megvalósulhat! Most már én is látom."

Feke György, fotók: Vargosz, Flóra és a csillagfarkas

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.