Befejeződött a Menekültmisszió lakhatási és iskolai integrációs programja

2010. december 09., csütörtök

Az RMK Menekültmissziója sajtótájékoztatón számolt be az Európai Menekültügyi Alappal együttműködésében megvalósult két programról, amelyben menekülteknek segítenek.

A Református Missziói Központ Menekültmissziója sajtótájékoztatón számolt be az Európai Unió Európai Menekültügyi Alapjával együttműködésében megvalósult lakhatási, valamint iskolai integrációs programról, amelyben Magyarországon tartózkodó, kiszolgáltatott menekülteknek – gyakran egyedül élő fiatalkorúaknak – segítenek.

A lakhatási program az Európai Unió Európai Menekültügyi Alapjának támogatásával valósult meg. A programban menekült státusszal vagy oltalmazottként vehetnek részt azok a családok, akiket a felvételi beszélgetés alapján beválasztottak. Lakásbérleti díjukat két éven keresztül a program fizeti és alapvető háztartási eszközöket is biztosít számukra. 



„A lakhatási programunk öt évvel ezelőtt indult három családdal, jelenleg pedig már hat családot támogatunk. A felnőttek és a gyerekek száma összesen harminckét fő, akik Irakból, Koszovóból, Kongóból, Guineaból, Szomáliából és Grúziából érkeztek – mondta a sajtótájékoztatón Pataki Krisztina, a lakhatási program vezetője. – Idén már két szociális munkás és tíz önkéntes segíti a családokat, hogy beilleszkedhessenek a magyar társadalomba. Örülünk, hogy a jövőben is folytathatjuk munkánkat, hiszen az Európai Menekültügyi Alap pályázatán 19 millió forintot nyertünk, amit a családok lakhatási támogatására tudunk fordítani. Reméljük, hogy jövőre be tudunk vonni két új családot, akiknek ez a fajta támogatás egy nagyon komoly és erős kezdetet jelenthet majd ahhoz, hogy Magyarországon kezdhessenek  új életet.”

Szintén az Európai Menekültügyi Alap finanszírozta az iskolai integrációs programot is. A Magyarországra érkező menekült fiatalok nagyrészt egyedül, család nélkül, nyelvi és kulturális akadályokkal küzdve halmozottan hátrányos helyzetből indulnak. A programban nyelvi és szaktárgyi felzárkóztatást, szociális segítségnyújtást, valamint kulturális programokat biztosítanak számukra, hogy a tanulás ne csak munka, hanem kulturális és közösségi élmény is lehessen. Azonban nem biztos, hogy lesz folytatás.

„Öt éve folyik a program, amelyet nyolc fiatallal kezdtünk, és most harminc fiatal tanulását segítjük.  Annak idején felismertük, hogy van egy nagy hiányosság az oktatási rendszerben a menekült fiatalok taníttatását illetően. A menekültügyi és az oktatási törvény rendelkezett arról, hogy minden kiskorú menekült tanköteles, de ugyanakkor nem volt senki, aki segítette volna ezeket a fiatalokat eligazodni a magyar iskolarendszerben, valamint abban, hogy ne maradjanak le, ne szóródjanak ki. A missziónk felismerte ezt a problémát és így kezdődött el az iskolai integrációs program – mondta Mary Görömbey programkoordinátor. – Júliusban egy fiatalunk sikeres érettségi vizsgát tett magyar nyelven, és felvették főiskolára, egy másik fiatalunk elvégezte az ápolási asszisztensi tanfolyamot, és a szakmájában sikerült is elhelyezkednie. Jelenleg három iskolában tevékenykedünk, egy református és két állami iskolában.  Az oktatási intézményekkel nagyon jó a kapcsolat, elismerik a munkánkat, és folyamatosak a visszajelzések arról, hogy hasznos és szükséges a szolgálatunk.  Sajnálattal kell, mondjam, hogy az Európai Menekültügyi Alaptól a következő évre nem kapunk támogatást, ezért bizonytalanná válik a jövőnk, de szeretnénk folytatni a munkánkat. A Jóisten akkor is megsegít majd minket, amikor az EU-s források elapadnak.”

Az iskolai integrációs programban egy teljes és egy félállású szociális munkás, két teljes állású magyar mint idegen nyelv tanár és egy teljes állású tanító dolgozik.

„Valamennyi munkatársam és a diákok nevében is mondhatom, hogy szeretnénk megköszönni a Magyarországi Református Egyháznak azt a lehetőséget, hogy ebben a misszióban tevékenykedhettünk, és egy ilyen jellegű szolgálatot végezhettünk. – mondta Nagy Marianna, aki magyar mint idegen nyelv tanárként segíti a menekült fiatalokat. – Bízom benne, hogy egyre többen megismerik a református egyháznak ezt a tevékenységét, hogy a világban ilyen módon is jelen van és működik.  Egy olyan társadalom felé haladunk, amelyre egyre inkább a multikultúrális közeg lesz a jellemző. Mi ezen a területen egy úttörő munkát végezhetünk, páratlan tapasztalatokat gyűjtöttünk, amelyeket szeretnénk majd továbbadni.”

Fodor Zsófia

http://reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=26772%3Afelavattak-a-bethesda-gyogyszertarat&catid=101%3Akozlemenyekhirek&Itemid=269〈=hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.