Bátran beszélj magyarul!

2010. január 29., péntek

altNe féljenek használni anyanyelvüket! – erre biztatja a Szlovákiában élő magyarokat a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház magyarajkú püspök-helyettese. Géresi Róbert honlapunknak azt mondta, hogy a szlovákiai nyelvtörvénnyel a kormány célja nem a büntetés volt, hanem a magyarok megfélemlítése.

Korábban a szlovák reformátusok is nyilatkozatban tiltakoztak a magyarokat sújtó nyelvtörvény ellen. Ez az egyetértés teljes mértékben megmaradt. A magyarajkú reformátusok őszinte örömmel fogadták a szlovák református híveknek és egyházvezetőknek a pozitív hozzáállását, amelyben bibliai alapokon ítélték el a szlovák nacionalista politikai érdekérvényesítést. A püspök-helyettes szerint „nem arról szól ez a történet, hogy egy- egy bírósági tárgyalás, vagy büntetés szülessen a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Inkább arról van szó, hogy a jelenlegi szlovák kormányzat és politikai vezető réteg a magyar nyelvnek a kiszorítását célozza meg ezzel a rendelettel.”

Olyan közösségekben ahol eddig az emberek bátran beszéltek magyarul, annak ellenére, hogy a szlovák nyelv már közelebb állt hozzájuk, a törvény megfélemlítette őket, és automatikusan a szlovák nyelvet kezdik el használni. „Ilyen szempontból a szlovák oldalról ezt a célt sikerült megvalósítani - mondta Géresi Róbert, majd hozzátette: „minden hatás ellenhatást vált ki, a felvidéki magyarság tudatosabban kell, hogy éljen mindazokkal a jogokkal amiket a törvény jelenleg is biztosít számára és bátran kell használnia az anyanyelvét! Erre szeretnénk biztatni minden felvidékit. Felekezettől függetlenül éljen  nyelvhasználati jogával, és bátran használja a magyar nyelvet bárhol, bármikor!”

 

Fodor Zsófia

 

Hallgassa meg a Géresi Róberttel készült interjút!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.