Bibliaolvasás a Kálvin téren

2015. május 26., kedd

Nyolcadszor rendezett nyilvános bibliaolvasást Budapest belvárosában a Kálvin és a Luther Kiadó, a Magyar Bibliatársulat és a Református Közéleti és Kulturális Központ május 25-én, pünkösdhétfőn.

Három és fél órán keresztül, ragyogó napsütésben szólt Isten Igéje a járókelőkhöz több magyar bibliafordításban, illetve héberül, angolul, németül, olaszul, franciául és spanyolul is a Kálvin téri templom lépcsőjéről. A szervezők célja az volt, hogy a Szentlélek kitöltetésének ünnepén Isten szeretetének tágasságára hívják fel a figyelmet, aki egyformán adja Igéjét és lelki ajándékait a világ minden népének. A bibliaolvasásba bárki bekapcsolódhatott: a Kálvin Kiadó asztaláról meg is vásárolhatták az érdeklődők a revideált új fordítású Szentírást.

A felolvasás után ökumenikus istentiszteletet tartottak, amelyet Bódiss Tamás orgonaművész koncertje vezetett fel a Kálvin téri református templom nemrégiben megújult műemlék orgonáján. Páll László Kálvin téri református lelkipásztor köszöntőjében úgy fogalmazott: ma is Isten Lelkének kitöltetéséért, az ő lelki ajándékaiért könyörgünk, valamint Isten népének mindazon tagjaiért, akik szenvedést élnek meg, akiket üldöznek azért, mert Úrnak vallják Jézus Krisztust.

Pünkösd ünnepe egyidős a teremtéssel – mondta áhítatában Bácskai Károly evangélikus lelkipásztor a Genezis szavaira hivatkozva: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött." Hozzátette: Péter apostol akkor vált igazán önmagává, amikor megértette, mit jelent az a lelkesítő, magunk húzta határokon átemelő tény, hogy Isten kiterjeszti meghívását a pogányokra is. Péter személye az evangélium tágasságára mutat, arra, amit az ApCsel 10,34–35 így ír: „Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik."

A pünkösdi bibliaolvasás és az azt követő istentisztelet is kiemelten foglalkozott a szenvedőkkel, valamint azokkal a keresztyénekkel, akik üldözést élnek meg hitük miatt – Kránitz Mihály római katolikus lelkipásztor arról beszélt Jézus főpapi imája alapján, hogyan tartozik össze a keresztyénség és a meghurcoltatás, hogyan dicsőíthetjük az Urat azzal, ha lélekben felemelkedve imádkozunk üldözést szenvedő közel-keleti testvéreinkért. Hangsúlyozta: a Krisztust követő élet a legnehezebb feladatot is vállalja, nem konformista, nem kényelmeskedő. Végezetül arra buzdított, hogy könyörögjünk kitartóan közel-keleti testvéreinkért, tanúságtételükért Isten szavába kapaszkodva, amely minden élet iránytűje.

Pecsuk Ottó református lelkipásztor, a Magyar Bibliatársulat főtitkára úgy fogalmazott: ma sem tűnnek ésszerűbbnek a hit tettei, mint Noé történetében. A keresztyén ember látszólag értelmetlen dolgokat tesz: Bibliát olvas, imádkozik, Jézus nevébe kapaszkodva könyörög, örökké Krisztushoz fellebbezve, akinek egyedül van hatalma a hívő ember felett.

Az alkalom végén kihirdették a Magyar Bibliatársulat és a Református Közéleti és Kulturális Központ bibliaismereti versenyének eredményeit, és oklevéllel köszönték meg a jelen lévő helyezettek heteken át kitartó munkáját.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.