Bibliát pornó ellenében?

2010. március 03., szerda

 

altCserélsz Bibliát pornó ellenében? – Ezzel a kérdéssel egy Sant Antonió-i egyetemi csoport lepte meg a közvéleményt és hatalmas botrányt kavart.

Minden 18 éven felüli egyetemi hallgató az Ateista Ágenda szerint egy pornófüzetet kap, ha vallásos könyvet ad át a szervezetnek. A kampány címe meghökkentő és cinikus: „Szemetet szemétért.” Ezzel az amerikai ateisták azt a véleményüket akarják alátámasztani, hogy a vallási könyvek semmivel sem jobbak, mint a pornográfia, mivel erőszakról is szólnak, vallásháborút is kiváltottak, és a nőket egyenlőtlen bánásmódban részesítik. Ez a különös kampány, ami március 1-én indult, sok keresztyén tiltakozását váltotta ki. A kampány megkezdése után több száz keresztyén fiatal gyülekezett össze az egyetemi épületek közötti főtéren, és olyan táblákat vittek körbe, melyeken ez áll: „Jézus  a Szabadító”; „Jézus szereti az Ateista Ágendát is”; „Isten szeret Téged. Vigyázz a Bibliádra, és tanulj belőle!” Az egyetemi tanács, bár az ateista akció ellentétes véleményeket hozott elő, mégis a hallgatók vélemény-, és gyülekezési szabadságának tiszteletben tartását kérte mindenkitől. (idea.de – 2010-03-04 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió