Bizakodva élni

2013. június 20., csütörtök

„Ne adjuk fel önmagunkat, de lépjük át a határainkat és hirdessük Istent!" – bíztatta híveit Géresi Róbert szlovákiai püspökhelyettes. Ünnepi istentisztelettel ért véget Kassán az Északkeleti Református Találkozó (ÉRT) június 16-án.

„Nem ér véget az öröm és az ünneplés a fesztivál elmúltával" – mondta Fazekas László vasárnap délelőtt a kassai templomban. Az ÉRT záró istentiszteletén a szlovákiai reformátusok püspöke prédikált a Fil 4,4 alapján, s a Lux aeterna kamarakórus és a Laudate Dominum vegyeskar szolgált énekkel. Az alkalom végén Géresi Róbert, szlovákiai püspökhelyettes köszönte meg a szervezők munkáját.

Laudate Dominum

„Beletekintettünk örökségünkbe, találkoztunk egymással, de mire volt ez jó?" – Fazekas László szerint az ÉRT megmutatta a felvidéki reformátusoknak, minden körülmények között lehet örvendezni. „Jó kilépni az elszakítottság traumájából. A keresztyén ember alapállapota nem lehet más, mint az örvendezés" – utalt a püspök Pál apostolra, aki a börtönből is buzdította a filippibeli keresztyéneket.

„Előbb-utóbb minden örvendezésnek vége lesz, ahogy a kánai menyegzőn is elfogyott a bor" – mondta a püspök, de hozzátette: a szolgák hallgattak Jézusra, azért folytatódott az ünneplés. Fazekas László elismerte, sokszor félelmetes Isten parancsát követni, ám míg „az engedetlenség szomorúságot szül, az Istenre való hallgatásból élet fakad".

Recept a megmaradásra

A fogyó magyarságnak a megmaradáshoz alázatos szívre van szüksége, vélte Fazekas László, s arra, hogy az Istent kövesse, s a tőle kapott úton haladjon. „Isten jelenlétében minden a helyére kerül: tudjuk, kik vagyunk, milyenekké kell lennünk. Az ige mutatja meg, hogyan válhatunk olyanná" – vázolta prédikációjában a megmaradáshoz szerinte vezető utat. Az ÉRT szerinte arra mutatott rá, hogy az Isten iránti szeretetből az ember örömmel tudja elfogadni, amit tőle kap, s hogy Isten közelében a fájdalmak ellenére is lehet örömteli élete.

Fazekas László

„Közhely, de igaz, hogy Kassán, Léván vagy Abaújszinán a magyarok, a reformátusok peremhelyzetben vannak. Mi a felelősségünk nekünk, akik ezt megéljük?" – Géresi Róbert önkritikusan arról beszélt a református fesztivál záró alkalmán, hogy a felvidéki reformátusok, bár megtapasztalják a hit erejét, sokszor visszavonulót fújnak.

„Ne adjuk fel önmagunkat, de lépjük át a határainkat és hirdessük Istent!" – a püspökhelyettes arra buzdította a találkozó felvidéki résztvevőit, hogy ne zárják be magukat belső világukba, s ne szomorkodjanak az asszimiláció miatt, hanem éljék meg hitüket és magyarságukat a mindennapokban.

„Bízzunk Urunkban! Utunkról ne higgyük el előre, hogy a széthullás útja, hanem hitben kérjük el az erőt a kitartáshoz." Az abaújszinai lelkész nyilvánvalóvá tette, nem a valóságtól elszakadt vakbuzgóságra bíztat senkit, hanem arra, hogy a kisebbségben élő közösség bízzon Isten szeretetében és áldásában.

Géresi Róbert a Bibliakiállítás megnyitóján

Nem volt még ilyen

A trianoni békekötéskor nemcsak a történelmi Magyarországot darabolták fel, hanem a Magyar Református Egyház is szétszakadt. A dunántúli, tiszáninneni és tiszántúli egyházkerület Csehszlovákiába szakadt területeiből jött létre a Csehszlovákiai Református Egyetemes Egyház, majd a történelmi változások következtében a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE). A legutóbbi népszámláláson az 5,4 milliós országban 99 ezren vallották magukat reformátusnak (kilencven százalékuk magyar nemzetiségű). Pozsonytól Nagyszelmencig, az SZRKE háromszázötven gyülekezetében, kilenc egyházmegyében (ebből kettő szlovák ajkú) több mint kétszáz lelkész szolgál.

A Szlovákiai Református Keresztény Egyház még sosem szervezett hasonló méretű rendezvényt. Fazekas László szerint szükség van hasonló alkalmakra, hogy a felvidéki magyar reformátusság tudjon örvendezni és megmutatni értékeit a társadalomban.

Kassai gyülekezeti tagok, a tiszáninneni egyházkerület munkatársai, harminc felvidéki lelkipásztor és negyven szlovákiai, zömében fiatal önkéntes – összesen százhúz fős csapat készítette elő és bonyolította le az ÉRT-et. A lelkészek többsége többedmagával érkezett, de vasárnap már nem hallhatta a püspökhelyettes köszönő szavait, mert épp akkor, a két átdolgozott nap után, saját gyülekezetében prédikált.

Frissítés: A felvidéki reformátusok ősszel még szeretnének bekapcsolódni a Kassa Európa kulturális fővárosa programsorozatába. Szeptember 21-én kórustalálkozót szerveznek, október 19-én Kassára látogatnak a cseh testvéregyház képviselői, novemberben színházi előadásra, december 8-án pedig adventi koncetre várják az érdeklődőket.

Feke György, képek: Asszonyi Eszter

Olvassa el a három napos fesztivál pénteki és szombati eseményeiről készült összefoglalónkat is!

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió