Biztosított az egyházi intézmények támogatása

2019. augusztus 08., csütörtök

Az egyházak által fenntartott egészségügyi, szociális és oktatási intézmények támogatása is biztosított a jövő évi költségvetésben – fogalmazott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós államtitkár csütörtökön délelőtt tartott sajtótájékoztatót, melyen elmondta, hogy egy tavalyi felmérés szerint a társadalom több mint 80 százaléka pozitívan értékeli és fontosnak tartja az egyházak, a keresztény felekezetek munkáját, társadalmi jelenlétét – valamint a kormány szerint is kiemelten fontosak azok a közfeladatok, amelyeket az egyházak az egészségügyi, a szociális-gyerekvédelmi, valamint az oktatási területen vállalnak.

Ennek tükrében az egyházi fenntartású kórházak szakdolgozói is részesülnek a béremelésben, az egyházi felsőoktatási intézményekben is emelkedik a hallgatói normatíva, az iskolákban pedig ingyenes lesz a tankönyvellátás. Emellett az egyházi szociális intézmények finanszírozása is kiszámíthatóbbá válik – fűzte hozzá az államtitkár.

Ezek mellett az egyházak által fenntartott kórházak ápolói is megkapják az augusztus eleji 8 százalékos, valamint a jövő januári 13 százalékos és novemberi 16,5 százalékos béremelést. A béremelés összesen 81 ezer szakdolgozót és négyezer védőnőt érint, a kormány pedig 2020-ban 82 milliárdot fordít rá – tette hozzá Soltész Miklós.

Az államtitkár azt is közölte, hogy az önkormányzati, a civil és az egyházi fenntartású szociális intézmények működése kiszámíthatóbb és biztonságosabb lesz azzal, hogy a minimálbér emelkedéséből származó többletterhet az állam jövőre már nemcsak átvállalja, hanem beépíti a normatív finanszírozásba. Így a nem állami fenntartókat megillető szakellátások normatívája az elismert létszámhoz kapcsolódó bér szerint 2,6 millió forintról 3,8 millió forintra emelkedik, ami 48 százalékos emelkedést jelent.

Az oktatás területén két nagy, az egyházi fenntartású intézményeket is érintő változásról számolt be az államtitkár: a felsőoktatási hallgatói normatíva – az idén februári 8 százalékos emelés után – 2020-tól mintegy 30 százalékkal emelkedik, ami számszerűsítve annyit jelent, hogy a korábbi 119 ezer forintról februárban 128 520 forintra, jövőre pedig 166 600 forintra nő a hallgatói normatíva. Továbbá szintén érinti az egyházi iskolákat az ingyenes tankönyvellátás teljes körűvé válása is – fűzte hozzá.

Soltész Miklós kitért a nemzetiségek támogatására is és hangsúlyozta, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek az ország állampolgárai, fontos szereplői és résztvevői az ország életének, ezért segíteni szeretnék őket, hogy megmaradjon a kultúrájuk, nyelvük, hitoktatásuk. A nemzetiségek az elmúlt években a kormányzati munka középpontjában álltak, aminek sok pozitív hozadéka volt a nemzetpolitikában is – hangsúlyozta az államtitkár.

Támogatásuk jövőre 18 százalékkal emelkedik, amit két területre tudnak fordítani: a köznevelési intézményeik további felújítására, az elmúlt években ugyanis meghétszereződött az általuk fenntartott óvodák és iskolák száma, valamint a nemzetiségi pedagógusok ösztöndíjának támogatására – ismertette Soltész Miklós.
Megjegyezte, hogy a nemzetiségi terület támogatása 2010 és 2020 között majdnem megnégyszereződött, ilyen mértékű emelkedésre pedig eddig még nem volt példa.

Soltész Miklós azt is hozzátette, hogy a változások és jelentős emelések az elmúlt évek gazdaságpolitikájának az eredményei. Ez a gazdaságpolitika elérte azt is, hogy jövő évi hiánycél a GDP 1 százaléka, és olyan tartalékot tudott képezni a kormány a költségvetésben, amelyre bizton számíthatnak, a támogatásnövelések pedig nem hitelfelvételből, nem az ország eladósodásából történnek meg. Így nem fordulhat elő még egyszer az, ami a balliberális kormány alatt megtörtént, hogy a dolgozóktól egyhavi bért elvettek, és eladósodásból finanszírozták egy-egy terület támogatását – jelentette ki az államtitkár, sajnálatosnak nevezve, hogy a 2020-as költségvetést a parlamenti ellenzék egyik pártja sem szavazta meg.

MTI

Istent keresem

2Krón 4

„...befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából...„ tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →