Brutálisan megvertek egy református lelkésznőt - a tettes az istentisztelet után támadta meg a lelkipásztort

2010. február 11., csütörtök

alt

Megtámadtak egy református lelkésznőt Mezőberényben, aki a vasárnapi istentisztelet után éppen hazafelé tartott a gyülekezeti házból. A brutális támadás következtében a 33 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett - kitört két foga, szétrepedt a szája, megsérült az arca és a keze, valamint súlyos fejsebei keletkeztek - napokig kórházban ápolták. A támadót még nem találta meg a rendőrség.

Nem láttam a támadómat és elképzelni sem tudom, hogy miért bántott – idézte fel a történteket honlapunknak a lelkipásztor. Több ütés is ért, de hála Istennek nem ájultam el és be tudtam menekülni a parókia udvarára.

A lelkésznő szerint a támadó számára egyértelmű lehetett, hogy ő éppen az istentiszteletről tartott hazafelé. Bár palástot nem viselt, mikor kilépett az utcára, úgy véli: a férfi tudhatta, hogy lelkipásztort támad meg. A támadó végül elmenekült, a járókelők adtak róla személyleírást a rendőrségnek.

Szeretném tudni, hogy ki bántott és miért - mondta a lelkésznő. Ha pedig elfognák a támadómat, az mindenképpen biztonságérzetet nyújtana számomra. A történtek rossz emléke még biztos bennem marad egy ideig. Nincs bennem bosszúvágy, csak azt szeretném, ha kiderülne az igazság – tette hozzá.

A református gyülekezet és egész Mezőberény nagy megdöbbenéssel fogadta a támadás hírét. A lelkésznő azt mondta, hogy a református, a katolikus és az evangélikus testvérektől is segítséget és bátorítást kapott. Minden
testvérgyülekezet meglátogatta már és tudja, hogy imádkoznak érte. A gyülekezet vezetése ígéretet tett arra, hogy a továbbiakban nem hagyják egyedül lelkipásztorukat, és ezentúl mindenhová elkísérik.

A lelkésznő, továbbra is választ keres a miértekre, és hiszi, hogy az Isten a rosszból is jót hoz elő.

Százezer forint a nyomravezetőnek

A békés megyei rendőrfőkapitány százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a január 31-ei, mezőberényi támadással kapcsolatban. A nyomravezető személyét bizalmasan kezelik.

Egy 180-185 centiméter magas, fehér bőrű, sovány, beesett arcú, hosszúkás orrú férfit keresnek a rendőrök, aki fekete bakancsot, fekete, oldalzsebes katonai gyakorló nadrágot, fekete, combig érő kabátot és fekete kapucnit viselt a vasárnapi mezőberényi támadáskor.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.