Budapest után Újvidéken ülésezik a CEC Nagygyűlés 2018-ban

2016. október 18., kedd

A Szerb Ortodox Egyház Zsinatának meghívására, az Európai Egyházak Konferenciája 2018-ban a szerbiai Újvidék városában tartja tizenötödik Nagygyűlését. A nemzetközi egyházi szervezet nagygyűlésétnek vendéglátó szerepét a CEC szerbiai tagegyházai és a Vajdaságban működő egyházak vállalták.

A következő nagygyűlés helyszínéről a CEC elnöksége hozott döntést a 2016. júniusi kormányzótestületi felhatalmazása alapján. A CEC központi irodájának munkatársai valamint a vendéglátó egyházak közösen mérlegelik a 2018. júniusi és októberi időpontokat, és hoznak döntést a nagygyűlés pontos időpontjáról.

„Újvidék Európa útkereszteződése történelmi, politikai és ökumenikus szempontból egyaránt. Izgatottan tekintünk a helyszín nyújtotta lehetőségekre, és a CEC előtt lévő új távlatokra.”- mondta Heikki Huttunen, CEC főtitkár.

Christopher Hill CEC elnök hozzátette: „Örömmel tölt el, hogy Irinej szerb ortodox pátriárka meleg szeretettel fogadja a Nagygyűlést és látogatásunk valóban azt jelzi majd, hogy a CEC egy, egész Európát átfogó nemzetközi egyházi szervezet.”

A Nagygyűlés előkészületei már elkezdődtek a CEC október 12-14 között az előző nagygyűlés helyszínén, Budapesten megtartott értekezletén.

A háromnapos tanácskozáson az európai Egyházak Nemzeti Ökumenikus Tanácsainak képviselői, a Nagygyűlést előkészítő Bizottság, valamint az Európai Egyházak külügyekért felelős képviselői találkoztak. A budapesti programra a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházban kerül sor.

Somosfalvi Orsolya, a 13. Budapesten megtartott CEC Nagygyűlés helyi koordinátora és Ódor Balázs külügyi irodavezető, a Magyarországi Református Egyház, a 2013-as Nagygyűlés egyik vendéglátó egyházának képviseletében szintén részt vett a háromnapos egyeztetésen.

Forrás: CEC

Külügyi iroda


Istent keresem

5Móz 7

„Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →