Csak nem Kálvin? - Nem csak Kálvin! - Kálvinról könnyedén Balatonföldváron

2009. december 02., szerda

Közeledik a bejgli időszaka és sokak számára ismerős lehet az érzés, hogy a sokadik tálca sütemény már nem nyújt annyi élvezetet, mint az első, sőt… Lehettek ilyen félelmeink a Kálvin-év kapcsán is, nehogy a túl sok alkalom, a sok esetben nehéz témák tárgyalása "megfeküdje a gyomrunkat." Ezért választotta a Dél-Balatoni Református Gyülekezetek Regionális Együttműködése adventi csendesnapjának - mely egyben a Kálvin-év záró alkalma is volt a régióban - mottójául, a "Csak nem Kálvin? - Nem csak Kálvin!" szlogent. Az alkalom célja az volt, hogy a Kálvin személyét, munkáját, hatását közel hozza a ma emberéhez, legyenek azok gyülekezetben élők, vagy éppen gyülekezeten kívüliek. A balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban - szó szerint - két szinten volt program. A régióból hetven gyermek érkezett az Adventi Kézművesházba, ahol a több gyülekezet ügyes kézművesei segítették őket abban, hogy karácsonyi ajándéktárgyakat, dekorációkat készítsenek. A ház földszintjén pedig a felnőttek a Kálvin-ház/Kávéház programon vettek részt, melynek Dr. Huszár Pál a MRE zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka volt vendége. Aki ott voltak nem egy előadás hallottak, hanem egy érdekes beszélgetést, melyben Dr. Huszár Pál követhetően, végig ébren tartva a figyelmet, "szórakoztatóan", sok humorral fűszerezve válaszolt a feltett kérdésekre. Sikerült közelebb hoznia a résztvevőkhöz Kálvint az "embert", a kort, amelyben élt és rámutatott arra, hogy mennyi mindenben aktuális Kálvin és a kálvinizmus a ma világában, társadalmában. A beszélgetés után a terített asztal melletti beszélgetés következett, majd a régió közössége részt vett Balatonföldvár ünnepségén, melynek keretében meggyújtották az első adventi gyertyát. Öröm volt látni a közel háromszáz fős tömeget, amelyben áhítatként elhangzott Isten igéje, közösen elmondtuk az Úrtól tanult imádságunkat, énekeltük adventi énekünket. Advent első vasárnapja egyszerre volt a régió számára az egymás hite általi épülés és a bizonyságtétel, hitvallás alkalma. Legyen ezért hála a Mindenható Istennek! Forrás: refdunantul.hu-Farkas Gergely Kép: Nádasdi Péter

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió