Csütörtökön tárgyalják Hegedűs Loránt ügyét

2014. január 28., kedd

A tavaly november 3-án a budapesti Szabadság téri Hazatérés templomában történt Horthy-szobor avatás kapcsán indult fegyelmi eljárásban csütörtökön ül össze az illetékes Budapest-Északi Egyházmegye eljáró bírói tanácsa. A lelkipásztor ellen hivatalvesztést kért az egyházmegyei jogtanácsos.

Január 30-án csütörtökön tárgyalja meg a Budapest-Északi Református Egyházmegye a Hegedűs Loránt ellen indult fegyelmi eljárásban tett indítványt. Mint ismert, 2013. november 3-én a Budapest-Szabadság téri Református Egyházközség Hazatérés Templomában istentisztelet keretében felavatták Horthy Miklós bronz mellszobrát. Az eseményen részt vett több Jobbik-politikus, felszólalt a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese, Gyöngyösi Márton, valamint több civil szervezet képviselője, a templom előtti köztéren pedig szimpátia- és ellentüntetők kisebb tömege és hangpárbaja kísérte az alkalmat. Az esemény, valamint az ott elhangzottak miatt november 4-én Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke sürgősséggel Hegedűs Loránt fegyelmi felelőssége megállapítására irányuló vizsgálatra kérte felaz illetékes Budapest-Északi Református Egyházmegye esperesét.

Az egyházmegye jogtanácsosa lefolytatta az előzetes vizsgálatot és november 25-én hivatalvesztésre tett indítványt az egyházmegyei bíróság elnökségének. Az indítvány többek között azon alapul, hogy az indítvány szerint november 3-án csak látszólag zajlott liturgikus alkalom a Hazatérés Templomában, valójában istentiszteletbe ágyazott politikai esemény zajlott, aminek nem lenne helye a református templomban. Az is felmerül, hogy a vitatott szerepű és megítélésű Horthy Miklósnak történt emlékállítással egy bizonyos színben tűntették fel a református egyházat, ami kapcsán végtelen sok, sokszor nyomdafestéket nem tűrő vélemény, kommentár zúdult a teljes református egyházra. Végül az is a hivatalvesztésre tett indítványt támasztotta alá, hogy az indítványtevő szerint a Hegedűs Loránt és a többi résztvevő által hirdetett elvek szélsőséges hangon szólaltak meg, ami szintén nem jelenhet meg református templomban.

Az illetékes egyházmegyei bíróság tagjai közül többen ezután elfogultságot jelentettek be az ügyben (ez elsősorban a panaszlottal, Hegedűs Loránttal szembeni elfogultságot, vagyis személyes, vagy gyülekezeti kapcsolatok meglétét jelenti), annyian, hogy nem tudott felállni a háromfős (legalább egy lelkész és legalább egy világi tagot magában foglaló) eljáró tanács. December végén, egy időben azzal, hogy az ügyben eljáró jogtanácsos, Dr. Horváth György jelezte, hogy ebben az esetben lemond tisztségéről, egy bírósági tag visszavonta elfogultsági nyilatkozatát, így megalakulhatott az eljáró tanács.

A tárgyalást ezt követően január 30-ára tűzték ki. Az egyházi törvények értelmében egy tárgyaláson is születhet döntés Hegedűs Loránt ügyében. A lelkipásztor már jelezte a sajtón keresztül, hogy nem kíván részt venni a tárgyaláson. Ez azonban nem befolyásolja az eljárás lefolytatását, a tárgyaláson képviselője is megjelenhet, vagy képviselet nélkül is maradhat. Az ügyben eljáró jogtanácsos hivatalvesztésre tett indítványt, ez a református egyházi törvények szerint kiszabható legsúlyosabb büntetés, az eljáró bíróság dönthet más szankció mellett is.

Vitákat kiváltó közéleti-egyházi tevékenysége miatt Hegedűs Loránt ellen nem először indult egyházi eljárás. Még 2001 nyarán, a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) parlamenti képviselőjeként a MIÉP XVI. Kerületi lapjában az Ébresztőben többi között a "galíciai jöttmentek hada" fordulatot használta, és egy helyütt úgy fogalmazott: "Rekeszd ki őket! Mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!" A lelkipásztor ellen világi bíróságon és egyházi bíróságon is eljárás indult, és mindkét helyen felmentéssel zárult az ügy. Majd 2007-ben került egyházi bíróság elé állnia Hegedűs Lorántnak amiatt, hogy a Hazatérés Temploma épületében található színházteremben előadást tartott David Irving, a holokausztot tagadó, relativizáló brit történész. Ennek kapcsán Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke és Nagy Sándor, a Zsinat világi elnöke tett panaszt a lelkipásztor ellen. Ez az ügy is felmentéssel zárult, de bírói elfogultság miatt nem az illetékes Budapest-Északi Református Egyházmegyében, hanem a Vértesaljai Református Egyházmegyében.

Hegedűs Loránt ellen jelenleg még egy egyházi bírósági ügy van folyamatban. A Szabadság téri lelkipásztor 2013. április 9-én tett közzé felhívást a kuruc.infón, amelyben a Zsidó Világkongresszus (WJC) május 4-i budapesti ülése idejére antibolsevista és anticionista gyűlést hirdetett meg a Szabadság téri templom előtti területre. Másnap az MRE országos esperes-gondnoki értekezlete káros és nyugtalanító jelenségnek nevezte a lelkipásztor felhívását és felkérte a budapest-északi egyházmegyét, hogy vizsgálja ki az ügyet. Hegedűs Loránt ezt követően lemondta a rendezvényt, de azt végül rendőrségi tiltás, bírósági engedélyezés után felesége, Hegedűs Lorántné Jobbik-alelnök szervezésében megtartották a budapesti Vértanúk terén. A Budapest-Északi Református Egyházmegye ezzel egy időben elindította a fegyelmi eljárást a lelkipásztor ügyben, Dr. Horváth Görgy jogtanácsos palástvesztésre tett indítványt ezúttal is. Az egyházmegyei bíróság eljáró bírói tanácsa elfogultság miatt azonban nem tudott megalakulni ebben az esetben sem, így az ügy a Dunamelléki Református Egyházkerülethez került, amely másik egyházmegyéhez rendelte az eljárás lefolytatását. Az eljárás mindeddig nem zárult le.

Csepregi Botond, fotó: Varga Gábor Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.