Debreceni Jótékonysági Aukció

2011. december 09., péntek

Kilencedik alkalommal szervezik meg a Debreceni Jótékonysági Aukciót december 11-én. Idén a kedvezményezett a református Nyitott Ajtó szolgálat és Dévai Szent Ferenc Alapítvány.

„A mai válságos időszakban különösen fontos, hogy tudjunk adakozni” – mondta a Bölcskei Gusztáv a rendezvény sajtótájékoztatóján. „Ha mindig csak kívülről várjuk a megoldást, a válságok kezelését, akkor bennünk van a hiba” – véli a Zsinat lelkészi elnöke. >> A tirek.hu összefoglalója

Papp Gyula, az aukció főszervezője elmondta, idén százötvennyolc műtárgyat ajánlottak fel az alkotók – köztük húsz Kossuth- és Munkácsy-díjas művész –, ezek becsült értéke több mint tizenkét millió forint, miközben kikiáltási áruk együttesen csak négy millió. A felajánlott műveket a Fórum Bevásárlóközpontban állítják ki. Az aukció december 11-én, vasárnap 16 órakor kezdődik a Klub Barabás Étteremben. >> A katalógus letölthető változata

A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nyitott Ajtó Otthon támogató szolgálata és a házi segítségnyújtás szolgálatának munkatársai jelenleg csaknem háromszáz idős és fogyatékkal élő között végzik szolgálatukat. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes vezetésével a múlt év őszén kezdte felújítani a Székelyhidi Gyermek Otthont. Ez az intézmény árva és szegénysorban élő gyermekeknek jelent menedéket, s lelki vigaszt a nehézségek leküzdésében.

Forrás: Dobos Zita / ttre.hu – mti 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.