Dr. Darrell Guder előadást tart a Károlin

2010. november 24., szerda

Edinburgh 2010 és a közép- és kelet-európai teológiai oktatás jövője a 21. században címmel szimpóziumot tartanak a Károlin, amely után Dr. Darrell Guder professzor előadását hallgathatják meg a résztvevők.

Edinburgh 2010 és a közép- és kelet-európai teológiai oktatás jövője a 21. században címmel szimpóziumot tartanak a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, november 26.-án, pénteken, fél tíztől három óráig. A tanácskozás után négy órától Missziói vezetés a változó Európában református szemmel címmel Dr. Darrell Guder professzor tart nyilvános előadást.

Az esemény szervezője a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara és a Károli Gáspár Református Egyetem Közép- és Kelet-európai Missziói Tanulmányi Intézete (KMTI). A szervezők gyülekezeti tagok, presbiterek, lelkészek részvételére is számítanak. Az előadás magyar és angol nyelven folyik majd, a tolmácsolás biztosított.

Az előadás után, fél hattól fogadásra és az „Együtt bizonyságot tenni Krisztusról ma” tudományos esszépályázat díjátadására kerül sor.

Cím: Budapest IX., Ráday utca 28., 2. emelet

Helyszín: KRE-HTK, 1092 Budapest, Ráday utca 28. 2. emelet, exhortációs terem

A részvétel ingyenes. Jelentkezés Józsa Mónikánál emailben vagy telefonon: cims@kre.hu ; +36 1 2162054/113 ; +36 30 719 6127 Az előzetes jelentkezés szükséges a szinkrontolmácsolás és a korlátozott teremkapacitás miatt.

A CEEAMS számára a rendezvény lebonyolítását a holland Kerk in Aktie támogatása tette lehetővé.

 

Az angol- magyar nyelvű programot ide kattintva megtekintheti!



Prof. Dr. Darrell Guder


altDarrell Guder a Princeton Theological Seminary Henry Winters Luce misszióteológia és felekezettudomány professzora és emeritus dékánja. A Hamburgi Egyetemen doktorált. Presbiteriánus lelkészként a Német Evangélikus Egyház Karlshohei Kollégiumának egyetemi lelkészeként és tanáraként szolgált. Oktatói munkája és publikációi a misszionáló egyház teológiájára összpontosítanak, különösen a poszt-Christianum paradigmaváltásának mint a nyugati keresztyén misszió kontextusának teológiai következményeire.


Legfontosabb publikációi: 

Missional Church: A Vision for the Sending of the Church in North America. Edited by Craig van Gelder. Grand Rapids, MI: William B. Eerdmans Publishing Company, 1998. The Gospel and Our Culture Series

"Walking Worthily: Missional Leadership after Christendom." In: Princeton Theological Seminary Bulletin XXVIII, no. 3. (2007)

Be My Witnesses: The Church's Mission, Message, and Messengers. Grand Rapids: Wm. B. Eerdmans, 1983. 

The Continuing Conversion of the Church. Edited by Craig van Gelder. Grand Rapids, MI: William B. Eerdmans Publishing Co., 2000. The Gospel and Our Culture Series





Istent keresem

Lk 1,1–25

„De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink