„…egy gazdag meg egy szegény”

2015. szeptember 29., kedd

Szalay László Pál telkibányai lelkész igehirdetése elhangzott a Teremtés hete idei nyitó istentiszteletén, szeptember 27-én a tokaji református templomban.

„Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleted, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, Uram. Mily drága a te szereteted Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.” (Zsolt 36: 6-10) Uram teremtésed csodáljuk, miközben félelemmel és reménységgel telve közeledünk hozzád. Nagy vagy te és nagy a te neved néped között. Hódolunk előtted, hogy elmondjuk gondviselésed, törődésed, alkotásaid sokfélesége, irgalmad és jóságod kifejeződése mennyire elkápráztatnak minket. Urunk vagy, s ura vagy teremtett világunknak. Fájlaljuk a rombolást, pusztítást, az elorzott javakat, a bitorolt földet, a kapzsi szívet, melyek a mi vétkeink. Szeretnénk mi is jótéteményt gyakorolni felebarátaink és bolygónk iránt. Add Urunk, hogy világunk felé úgy közeledhessünk, mint ékességed, pompás díszed, fejedet keretező koronád felé. Urunk köszönjük Neked, hogy Fiadat adtad e világ megváltására, aki megüresítve magát jött közénk e földre. Köszönjük, hogy ide áldoztad Őt, elszakítva magadtól és ide ajándékoztad koronád, élességed, a teremtett világot. Kérünk, segíts, hogy a sóhajtozó világ felismerhesse bennünk áldásod eszközeit. Urunk használj minket, hogy szavaink, tetteink, imádságunk által is gyógyuljon a föld. így szólíts meg most minket igéd és Szentlelked által. Ámen.      

Textus: „Az Úr elküldte Dávidhoz Nátánt. Az bement hozzá, és ezt mondta neki: Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény." II Sám 12:1

Hódolat a Teremtő előtt. Főhajtás a nagy Alkotónak. Tiszteletnek, dicséretnek, hálaadásnak kifejezése a Szentháromság Isten felé. Isten, aki egyébként lélek, a rendezetlen, céltalan, érzéketlen anyaggal kezdett foglakozni. Mi több intim viszonyba került vele. Az alkotás folyamatában földet gyúr, sarat tapaszt, orrüregen át leheli önön magát. Az Ő szavától, érintésétől átlelkesült a Mindenség. Kvazárok és porcicák katonás rendben, vagy mondjuk inkább művészi fénytörésben. Tejutat fröcsköl az univerzum. Göncölszekeret húznak angyalok. A teremtés szekularizált összefoglalását Kovács Ákos popikon adja, amikor így énekel A kezdet előtt c. számában: „Gyümölcsök, füvek, csillagzatok/ Madarak, halak, vadállatok/ Hatodszor kel fel/ Mire a napba bámul egy ember.”

Milyen jó, ha a szívünk már kész átadni magát a teremetett világ feletti örömnek és az Alkotó előtti tiszteletnek. S milyen üdvös lesz, ha a szív hajtotta vér az izmaink olyan munkájához járul hozzá, amivel világunk épségét, rehabilitációját, megtisztulását szolgáljuk. Kezdjük hát így, a nyugalom napjával, amikor Isten, ember, állat megpihen. Elengedni mindent, hogy az opusz magnumot (nagy mű) fürkészve, megérezzük Istenünk jelenlétét.

A 2015-ös Teremtés Ünnepének vezérigéje a felolvasott igeszakasz: „Az Úr elküldte Dávidhoz Nátánt. Az bement hozzá és ezt mondta neki: Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény.” Ez több mint fizikai, szellemi, gépbe oltott aktivitásunk offline állapotba hozása és a lelkünknek a Mindenségre történő rákapcsolása. Több mint az egyenlőtlenségnek a feltárása a gazdagok és szegények között. Több mint a falu és város különbségeinek kiéleződése. Több mint a harcos érdekérvényesítés és a fájó belenyugvás pulzáló tusája. Itt a személyes felelősség vastagon szedett, duplán aláhúzott, felkiáltójelekkel cifrázott esetével állunk szemben. Nátán szavai letaglózzák a királyt és a mai igehallgatót: „Te vagy az az ember!”(7) Na persze nem az az ember, aki személyes kitüntetésben részesül, kinek érdemeidet elismerik, kit példaképül állítanak. S nem is a jézusi jutalmazással van dolgunk: „Jól van, jó és hű szolgám, a kevesen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára.”(Mt 25:21)

Dávid királyra felettébb sok volt bízva. „Neked adtam uradnak házát, és te öledbe adtam urad feleségeit. Neked adtam Izrael és Júda házát is. És hogyha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked.”(II Sám 12:8) A mi királyságunk is az óceánok mélyétől, a csillagok pereméig, a gyümölcsök sokféleségétől, a nemesfémek ékességéig tartott. Egész addig, míg a szegényebbtől, a gyengébbtől, a beletörődőtől el nem szakítottad azt a feketén csillogó földszeletet, azt a harapásnyi kék eget, azt a kortynyi tiszta vizet, azt a szippantásnyi hűs szelet és azt a lobbanásnyi meleget.

Könnyedén azonosítjuk magunkat a szenvedő féllel, akin irgalmasságot kell gyakorolni. Illetve szívesen helyezkedünk az ítélőbíró székébe is. De figyeljünk csak kicsit Friederich Dürrenmatt elbeszélésére a városról. A jövő lakhelyének minden jellegzetességét belesűríti a 30 oldalnyi betűtengerbe. Távolról vonzó, közelről rideg és idegen. Főszereplője számára: „közelebb érve lepattogzott a csillámló zománca.” Belső logikája, struktúrája megváltoztathatatlan. Erőviszonyai állandósultak. „Senki sem tudta, mi az éhség, nem voltak sem szegények, sem gazdagok…” – írja a szerző. Ez a mondat a történetben a vészcsengő. Miért nem volt senki szegény, sem gazdag? Mert mindenki rab volt. A város és a maga szegénység vagy gazdagság tudatának a rabja. Ekkor már nem az a kérdés, hogy tehetős vagy, esetleg lecsúszott, hanem a bezártság. A város hazugsága, hogy te irányítasz, te döntesz, te határozod meg mi legyen, közben ő rángat kénye kedve szerint. Ha az ember rá is jön arra, hogy rabja a fogyasztásnak, a pazarlásnak, a kényelemnek, addig okoskodik, amíg fel nem menti magát. Ahogy Dürrenmatt hőse kétségei ellenére esküszik, hogy ő nem rab, hanem foglár… Dávid ebben a helyzetben úgy viselkedett, mint a kívánságai, ösztönei rabja és nem mint egy bölcs, erőskezű király.

A gyűjtögetés, gazdagodás közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni a szegényekről, pedig Jézus szavai szerint, ők mindig velünk lesznek. A gazdagok felelősségükről és erkölcsi kötelességükről a szegényekkel szemben megfeledkeznek. Pedig hasonlóan erős megfogalmazást használ Augustinus, amikor azt mondja, hogy „a gazdagok feleslege a szegények jogos tulajdona,” mint, ahogy Nátán a „Te vagy az az emberrel.” Miért kell ilyen kihívó mondatokat használni. Mert a gazdagok minden reggel hintajukban elhajtanak a Lázárok mellett, de nem tesznek semmit. Gyógyítani kell őket, gyógyítani kell magunkat, s gyógyítanunk kell a teremtett világot. Kanada keleti részén él egy indiánkolónia, akik a gazdagodás vágyát elmebeli betegségnek tartják. A betegeket elszeparáljál a többiektől és úgy gyógyítják őket, hogy rengeteg ajándékot adnak nekik. S ezt addig gyakorolják, amíg ki nem tisztul az elméjük.

Szükségünk van erre a gyógyulásra, még ha az asztal alá lehulló morzsákból is kell összekaparnunk. Jézus megváltó és újjáteremtő ereje képes meggyógyítani a gondolkodásunkat. Elveszi a szegénységtudatunkat és helyére egészséges gazdagságtudatot ad. Gazdaggá tesz, mert ajándékozó Istenünk van. Úgy, ahogy egy történet tanulsága képes kijózanítani, s ráébreszteni, hogy mi vagyunk azok a szegény-gazdagok. Az egyik gyülekezetben adakozást hirdettek, hogy a legszegényebb családon segítsenek. Egy sokgyermekes család elhatározta, hogy ők mindenképpen fognak adakozni. Bár nekik sem volt sok, de volt fonaluk és mindannyian esténként horgoltak. A meghorgolt sálakat eladták és a befolyt összeget egy borítékba téve, bedobták a perselybe. Izgatottan várták a napot, amikor kihirdetik, hogy ki kapja majd a gyülekezet adományát. Azt hitték, hogy rosszul hallanak, amikor kihirdették az összeget, és hogy ők azok, akiknek a támogatást szánták. Az is kiderült a számukra, hogy ők tették a perselybe a legnagyobb adományt.

Lássuk meg ezen a teremtés ünnepén, hogy Istenünk a természetben megszámlálhatatlan ajándékkal halmozott el minket, amik nem betegítik meg a lelkünket, sőt gyógyítják. Vegyük észre a hamis gazdagságot, ami megszegényít, mert fokozatosan elemészti a teremtett világunkat. Kívánom, hogy tapasztaljuk meg, hogy az a szerintünk kicsi, semmiség, amivel hozzá tudnánk járulni világunk épségéhez, igenis nagy gazdagságot eredményez. Ámen.

Szalay László Pál

Istent keresem

2Krón 28

„...nem azt tette..., amit helyesnek lát az Úr” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →