Egy különleges utazás

2014. július 07., hétfő

Júniusban egy magyar delegáció utazott Németországba, hogy a Rajnai Egyház vendégeként jobban megismerjék az ottani ifjúsági munkát. Beszámoló a tanulmányútról.

Június 16-án nyolcan indultunk útnak, hogy eleget tegyünk egy németországi meghívásnak. Úticélunk Monschau, Aaachen és Siegburg városok voltak. Célunk pedig az, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk a németországi ifjúsági munkáról, és olyan ötleteket gyűjtsünk, amelyeket református egyházunkban is meg tudunk valósítani.

Az első néhány napban megismerhettük nagyon kedves házigazdánk, Axel Büker vezetésével az aachen-i egyházmegyében folyó ifjúsági munkát. Jártunk egy evangélikus egyház által fenntartott ifjúsági központban, ahová a fiatalok szabadon bemehetnek, játszhatnak, internetezhetnek, beszélgethetnek, jól érezhetik magukat. Különböző projekteken vehetnek részt, például főzőkurzuson, vagy restaurálhatnak régi székeket, amelyeket jótékony célokra elárvereznek. Ebben a központban részt vettünk egy különleges felépítésű konfirmációs felkészítő órán.

Találkoztunk egy evangélikus iskolai referenssel, aki az evangélikus hittankönyvekről tartott előadást nekünk. Továbbá nagy élményt jelentett számunkra, hogy megismertük személyesen az aacheni-i egyházmegye esperesét, aki nem annyira magáról szeretett volna beszélni, hanem minket akart minél teljesebben megismerni. Arra volt kíváncsi, hogy mi milyen területeken szolgálunk, milyen örömeink és küzdelmeink vannak az egyházunkon belül.

Az utunk második felét egy Siegburgban megrendezett ifjúsági találkozón töltöttük, ez a rendezvény nagyon hasonlít a mi Csillagpontunkra. Körülbelül háromezer fiatal gyűlt össze, többségében a konfirmandus korosztályból. A nyitó istentisztelet után színes programok közül választhattak a fiatalok négy napon keresztül. A programban szerepelt ifjúsági istentiszteleteken, dicsőítéseken kívül rengeteg workshop, interaktív kiállítás, koncert, sportolási és kikapcsolódási lehetőség. A különböző szervezetek, intézmények és gyülekezetek a város több helyszínén kínálták ezeket a lehetőségeket. Személyes élményeim között szerepel láthatatlan kiállítás, tandembiciklizés, imaséta, újfajta fajátékok megismerése, a vakok írógépének a kipróbálása, saját póló nyomtatása...

Magyar delegációnk részt vett egy nemzetközi délutánon is, melynek során bemutathattuk saját egyházunkat és megismerhettük többek között indonéz, francia, román és afrikai testvéreket.

Találkoztunk az ifjúsági találkozó főszervezőivel, akik megosztották velünk az előkészületek örömeit, nehézségeit. Természetesen minden a német precizitásról tanúskodott, mindent időben előkészítettek, a legnagyobb odafigyeléssel és részletességgel.

Nagyon hasznos és áldott volt mindannyiunk számára ez a különleges utazás, Megtapasztalhattuk, hogy bár teljesen különböző emberekként indultunk útnak, mégis az út végére egy valódi csapattá alakultunk. Megvitattuk közösen a tapasztalatainkat, megbeszéltük, hogy mit milyen formában lehetne megvalósítani Magyarországon, és arról is tudunk beszélgetni, hogy milyen hiányosságokat fedeztünk fel, amelyből szintén tanulni tudunk. Mindannyian hálás szívvel érkeztünk vissza, azzal a reménységgel, hogy ki-ki a saját szolgálati területén kamatoztatni tudja majd ezeket az ötleteket, tapasztalatokat.

Bodnár Lídia

Az MRE és a Rajnai Egyház hosszú évek óta ápol partnerkapcsolatokat egymással, melyet 2009 óta írásos szerződés is rögzít. A testvéregyházi kapcsolatok részeként a német egyház több alkalommal támogatta a Csillagpont református ifjúsági fesztivált is. A magyar delegáció Siegburgi-i látogatása az ifjúsági munka területén való szorosabb együttműködés, illetve kölcsönös tanulás céljával valósult meg.

Istent keresem

1Thessz 4,1–8

„...testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →