Egy történet az összefogásról

2012. május 15., kedd

Baranyi Zsanett, a Wáli István Szakkollégium diákja fél évig Bernben tanulhatott, hála a nemzetközi összefogásnak.

Tehetséges fiatalokban nem szűkölködik Magyarország. Ha azonban azt vizsgáljuk meg, hány ebből a sikeres, megfelelően képzett művész vagy szakember, már nehezebb bizakodnunk a pályakezdők jövőjét illetően. Szerencsére vannak jó példák, jól végződő történetek. Baranyi Zsanettnek, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) diákjának 2011 szeptemberében a Magyarországi Református Egyház balatonszárszói tematikus zsinatán a zsinati tagok gyűjtést rendeztek, hogy tanulmányait egy piccolo megvásárlásával segítsék. Idén Zsanett többek összefogásának eredményeként kijutott Bernbe, ahol jelenleg is három hónapos Erasmus ösztöndíjának idejét tölti.

A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat részeként 2011 szeptembere óta támogat egyelőre tizenhat cigány vagy részben cigány származású fiatalt. Az intézmény hallgatói számára istentiszteleteket, bibliaórákat és személyes konzultációt is biztosít, valamint figyelemmel kíséri tanulmányi előrehaladásukat is.

Zsanett fuvolatanári diplomáját 2010-ben szerezte, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében. Ezután a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán az Msc képzést kezdte el. Lehetősége nyílt arra, hogy az Erasmus hallgatói mobilitási pályázat keretében a 2011/12-es tanév második félévében Bern Zeneművészeti Egyetemén, Christian Studler hallgatójaként tanulhasson, de berni lakhatására még megoldást kellett keresnie. A WISZ hallgatójaként fordult a Református Egyház Külügyi Irodájához, hogy a feltételek megteremtésében a segítségüket kérje.

A külügyi iroda megkeresésére Michel Ducret, a Helvetia Hungaria igazgatója pozitívan válaszolt, svájci és magyar tagjaik körében adománygyűjtő kampányt indított Zsanett Erasmus ösztöndíjának támogatására és lakhatásának biztosítására. A Helvetia Hungaria, a berni Magyarok Egyesülete, illetve Dr Nagy Erzsébet, hazánk berni nagykövete és a konzervatórium összefogásával lassanként összegyűlt a támogatás Zsanett szállásához, utazásához és étkezéséhez is. A nagykövetség az első három hétre felajánlotta vendéglakását, a további költségekhez pedig magánszemélyek küldtek különböző összegeket. A diáklány lelki támogatásáról a berni gyülekezet és Kókai Csaba, a svájci protestáns magyarok lelkésze gondoskodott. Maga Christian Studler is, akitől Zsanett egy korábbi mesterkurzuson már tanulhatott, felajánlotta segítségét Zsanett berni tartózkodásának idejére.

A Helvetia Hungaria, amelynek fő profilja egyébként is a Magyarország és Svájc közötti baráti és kulturális kapcsolatok ápolása, örömmel vette kezébe Zsanett ügyét. Az 1991-ben újraalapított társaság már több esetben támogatott zenész ösztöndíjasokat, akik Svájcban tervezték a továbbtanulást, de a Magyarországon magyar nyelvet tanuló svájci diákoknak is szívesen segítenek. Egészen az 1930-as évektől kezdve építik sokoldalú projektjeiket, melyek közül érdemes kiemelni a csángókkal való kapcsolattartást, a vesztői iskola és idősek otthona támogatását, vagy az Egerben létesített "Svájci Pontot".

A projekt sikere azokon a kisebb-nagyobb segítséget nyújtó magánszemélyeken, egyházi és hivatalos szervezeteken múlt, akik a WISZ diákjának kérésére megmozdultak, és a megvalósításig figyelemmel kísérték a kiutazás, a szálláskeresés mozzanatait. Zsanett Bernben töltött tanulmányi időszaka már a végéhez közeledik, így nemsokára vissza kell térnie Debrecenbe. Az időszak zárásaként, április 29-én a fuvolaművész lány Christoph Zbinden zongorakíséretével adott koncertet a Landhausban. A program védnökségét a Helvetia Hungaria Társaság vállalta.

Burns Katalin, Kép:Patainé Baranyi Ivett

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió