„Egyedül csak az segíthet, ha a világ szembetalálja magát Krisztus mentő szeretetével”

2016. május 11., szerda

Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke tartotta a nyitó áhítatot a Korinthusiakhoz írt első levél 16. fejezetének 13. verse alapján: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek.”

Az igehirdető áhítata elején kiemelte, hogy keresztyénnek lenni nem könnyű. A hitét komolyan megélő ember élete csatatér, mivel sok mindennel kell harcolnia. Egyre-másra jönnek a problémák, a megoldásra váró élethelyzetek és feladatok, melyekben szeretnénk jól dönteni, szeretnénk, ha az Úr akarata érvényesülne a mi döntéseink nyomán.

„Az első keresztyéneknek is nagyon sok mindennel harcolniuk kellett. A téveszmék kereszttüzében, a bálványimádás, az emberi önzés és nagyravágyás, a magamutogatás romboló kísérletei között az előrelépésnek és építésnek egyetlen lehetőségét tudták csak megragadni: hittel elfogadni az Isten kijelentett akaratát, ahhoz ragaszkodni és semmiféle érdekből, másért attól el nem fordulni” – mondta Fazekas László.

Amikor Pál apostol gyülekezetet alapított, vagy a már meglévőt meglátogatta, esetleg levélben pásztorolta, nem feledkezett meg arról, hogy bíztassa őket. Bíztatásában általában mindig a hitben való megmaradást és az erős helytállást hangsúlyozta. A korinthusiaknak írt első levelének utolsó fejezetében, a búcsúzáskor szintén buzdítja őket a hitben való megmaradásra, az erős férfiúságra.

Megállni a hitben és erős férfinak lenni erős bizodalmat jelent abban az Úrban, akinek minden ígérete igaz. „Nem felesleges ezt tudatosítanunk, hiszen érezzük, hogy a világ elindult egy olyan lejtőn, amelyen – úgy tűnik – nincs megállás vagy visszafordulás. Mert van csábítás, van félelmetes szakadék, amelybe belezuhanhatunk. Vannak olyan támadások, amelyekről eleve tudjuk, hogy ördögiek, s mi egyedül nem tudunk ellenállni” – mondta a püspök.

Korunk problémái között, a sokszor kiélezett helyzetekben, amikor a keresztyén embertől véleményt és döntéseket várnak, szükségünk van útbaigazításra – hangsúlyozta az igehirdető, aki szerint éppen ezért bátran hagyatkozhatunk megváltó Urunk segítségére. Késznek kell lennünk megvallani mindenki előtt az Isten kijelentett akaratába vetett hitünket. Most, amikor a reformáció 500. évfordulóját készülünk ünnepelni, világos kell legyen számunkra, hogy sem emberi erő, sem emberi akarat, csak egyedül az Isten akaratához, kegyelméhez, szeretetéhez való visszatérés jelentheti a ma keresztyénsége, de a világ számára is a megoldást sok kérdésben.

Fazekas László egyházunk feladatát is megadta: „Egyedül csak az segíthet, ha a világ szembetalálja magát Krisztus mentő szeretetével, s rádöbben, hogy rossz az az út, amelyre saját vágyai, önös elképzelései vezették. Ehhez a felismeréshez szembesíteni kell az embereket tetteikkel és azok következményeivel. Azt jelenti ez, hogy nem szabad elhallgatnunk az Isten akaratát, igazságát, kijelentéseit az életünket érintő dolgokkal kapcsolatban.”

Ezért buzdítsanak minket is Pál apostol szavai: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek.” (1Kor 16,13) – zárta áhítatát a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke.

Telepóczki Márta, fotó: Vargosz

Istent keresem

1Thessz 2,17–20

„...annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →