Egyetlen csepp is segítség

2019. március 21., csütörtök

Közös egyszázalékos honlapot indított tizenegy magyarországi keresztény egyház, mellyel elsősorban a felekezetükhöz csak lazán kötődőket szeretnék meggyőzni: felajánlásaikból nagyon sok társadalmilag hasznos szolgálat valósulhat meg országszerte. A részletekről Fischl Vilmost, a kampányt koordináló Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkárát kérdeztük.

– A legtöbb egyháznak van saját egyszázalékos üzenete, miért látták most szükségét a közös fellépésnek is?

– Adónk egy százalékával civil szervezetek munkáját, további egy százalékával pedig egyházak szolgálatát támogathatjuk. Évek óta látjuk azt a tavaly felerősödött tendenciát, hogy miközben a jó célra felajánlott összeg növekszik, a felajánlók száma csökken. Az egyházak igyekeznek minden lehetséges módon megszólítani az adózókat, nemcsak azokat, akik rendszeresen felajánlják egyházi egy százalékukat – ráadásul tavalytól ezek a rendelkezések visszavonásig érvényesek. Abban bízunk, hogy tizenegy egyház összefogása meggyőzi azokat is, akik nem kötődnek erősen ezekhez a közösségekhez.

– Öt protestáns, egy anglikán és öt ortodox egyház közös projektje az egyszazalekunk.hu és az ahhoz készült videó. Nehéz volt egy asztalhoz ültetni ennyire különböző hátterű közösséget?

– Mindannyian tagjai az Ökumenikus Tanácsnak, nagyon jó a kapcsolat közöttük, gyakran találkoznak, és nemcsak egyházvezetői tanácskozásokra gondolok, de vannak ökumenikus lelkészkörök is az országban. A kifejezetten erre a feladatra létrejött bizottság egyhangúan döntött a kampányról. A cél az, hogy mindenki a saját egyházát támogassa, az üzenet pedig: „Egyetlen csepp segítség végtelen lehetőséget teremt.”

– Mi volt a céljuk ezzel a mondattal?

– A kisfilm elején földre hulló egy csepp az egy százalékot szimbolizálja. Ahogy a sok kis csepp áztatta földből egy terebélyes fa tud kinőni, sok ember felajánlásából rengeteg mindent meg lehet valósítani. A videó egy weboldalra vezet át, ahol az érdeklődők megtalálják egyházuk technikai számát, tájékozódhatnak a rendelkezés mikéntjéről és megismerhetik, milyen szerteágazó társadalmi szolgálatokat támogathatnak felajánlásukkal. Azzal szeretnénk megkeresni, megszólítani és motiválni az embereket, hogy ők is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mindez megvalósuljon.

– A civil egy százalékkal a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsát is támogathatjuk?

– Az 1943-ban alakult MEÖT a hatályos jogszabályi környezetben egyházak szövetségeként működik, mondhatni ez az ország egyik legnagyobb civil szervezete. Évente számos országos és regionális rendezvényt szervezünk: a legjelentősebb az ökumenikus imahét, a reformációnak egy egész hónapot szentelünk, de ortodox egyházi napokat, világimanapot, augusztus 19-i istentiszteletet, pünkösdi ifjúsági alkalmat, missziói napokat, lelkészi és gyülekezeti munkatársi továbbképzést és különböző konferenciákat. Tudományos szakfolyóiratot is működtetünk. Tizenegy bevett egyház szövetsége vagyunk, ha összeszámoljuk azok tagjait, akkor legalább egymillió-nyolcszázezer embert képviselünk.

Május 20-ig rendelkezhetünk

Bárki, aki személyi jövedelemadó-bevallást ad, jogosult az adója 1+1%-áról rendelkezni. Az egyházi 1%-ot még nulla forintos adóbevallás esetében is érdemes felajánlani, mert az is növeli az egyház részére juttatott állami támogatás összegét. A tavalyi évben benyújtott egyházi nyilatkozatot idén automatikusan figyelembe veszi az adóhatóság. Rendelkezni az adóbevallás részeként és attól függetlenül is lehet, online vagy papíralapon, legkésőbb május 20-ig. A Magyarországi Református Egyház technikai száma: 0066

Feke György, fotó: Vargosz

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió