Egyházak a téli olimpiai játékokon

2010. február 12., péntek

altEgyház és sport témakörben, „Benne vagyunk” címmel  a német protestánsok és katolikusok füzetet adtak ki, amiben az téli olimpia idejére imádságok, bibliai elmélkedések, áldásformulák olvashatók.

Az olimpiai játékokkal kapcsolatban a német protestáns és a katolikus egyház együttesen arra hívja fel a figyelmet, hogy a korrektség és a jó csapatszellem, valamint az egészséges küzdeni akarás jellemezze a vancouveri versenyeket. Margot Käßmann püspöknő, az EKD elnöke és Dr. Robert Zollitsch érsek, a Német Katolikus Püspöki Konferencia  elnöke közös levelükben emlékeztetnek arra, hogy nincs még egy olyan téli sportesemény, amelyik annyi nemzet és kultúra képviselőjét képes lenne összehozni, mint éppen ez a rendezvény. A levélben a vezető német egyházi személyiségek rámutatnak: a csúcs-sportolók mindig szembesülnek felelősségükkel csapattársaikkal és a sportellenféllel kapcsolatban is. Ha valakiben nincs meg a felelősség, nem is tud igazán versenyezni. A „Benne vagyunk” c. füzet a sportolókat kíséri a 16 napos küzdelem során, ami egyben a napi kikapcsolódásra, és feltöltekezésre is hívja mindazokat, akik kézbe veszik ezt a kiadványt. Egyúttal bíztatják őket, hogy éljenek a két német olimpiai lelkész szolgálataival, az egyik a katolikus egyházat képviseli Vancouverben, ő Hans-Gerd Schütt, másikuk a protestánsokat, ő Thomas Weber. (EKD-de – 2010-02-12 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.