Egyházak is együttműködnek a magyar Afrika-stratégia megvalósításban

2012. február 21., kedd

A Külügyminisztérium (KÜM) és az Afrikával foglalkozó szervezetek konzultációsorozata e hónapban új lendületet kapott. 2012. február 1-jén kerekasztal-beszélgetésen találkoztak a kormányzat, az Afrikával foglalkozó civil szféra, valamint a református, evangélikus és katolikus egyház képviselői, hogy egyeztessenek a 2010 óta folyamatos, Afrikával kapcsolatos stratégia elméleti konzultációjának gyakorlatba ültetéséről.

A megbeszélés két dokumentum alapján zajlott: az egyik a Külügyminisztérium kiadásában megjelent Magyar Külpolitika az Uniós Elnökség után, a másik az Afrikáért Alapítvány, az Afrikai Magyar Egyesület és az Anthropolis Egyesület által készített Stratégiai ajánlások Magyarország leendő afrikai fejlesztési stratégiájához. Szesztay Ádám, a Külügyminisztérium Stratégiai Tervezési Osztályának vezetője szerint a két stratégia több ponton megegyezik egymással, és – mivel az összhang már megvan a kormány és a civil szféra Afrika stratégiája között – ideje a megvalósításon is együtt dolgozni.

A KÜM stratégiájában hangsúlyt kap Magyarország Afrika-politikája. Kiemelt feladatként a humanitárius segélyezést, a mezőgazdaságot, környezetvédelmet, az egészségügyet, a demokratikus átmenet tapasztalatainak átadását, valamint a kulturális sokszínűség és a kulturális értékek megőrzését nevezi meg. E feladatok végrehajtása Szesztay Ádám osztályvezető szerint úgy válhat lehetségessé, ha a civil szféra és az egyházak is becsatornázódnak, és az információáramlás, valamint a közös projektek rendszeresítése és az együttműködés gyakorlattá válik.

Az Afrika Kerekasztal célja, hogy a közeljövőben akcióterveket alkossanak, érdekeltségi régiók szerinti munkacsoportokat hozzanak létre, és közösen valósítsák meg a terveket.

A Magyarországi Református Egyház hosszú évek óta ápol partneregyházi kapcsolatokat Kenyában, Malawiban és Dél- Afrikában. A Magyar Református Egyház a kárpát-medencei magyarságot is képviseli az afrikai kezdeményezésekben, illetve kiemelt tevékenységi körébe tartozik a menekültügy és a megbékélés folyamata is, ami a két, fent említett stratégiai dokumentumban is témaként szerepel.

Forrás: Afriport.hu

MRE Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.