Az Egyházak Világtanácsa állásokat hirdet

2010. december 05., vasárnap

Az Egyházak Világtanácsa pályázatot írt ki „Vallásközi párbeszéd és együttműködés” programvezető, humán erőforrás menedzser, és „Egység és Misszió” programigazgató pozícióra.

Az Egyházak Világtanácsa (EVT) pályázatot írt ki a következő három pozícióra.


„Vallásközi párbeszéd és együttműködés” programvezető
Teljes állás, munkakezdés: 2011. június 1.
Feladata az EVT képviseletében előmozdítani a párbeszédet és az együttműködést a keresztyén-zsidó, keresztyén-muszlim és egyéb vallási szervezetek képviselőivel. Feladata kiépíteni egy állandó kapcsolatrendszert az ezen területen működő egyházakkal, tanácsokkal, szervezetekkel és egyetemekkel és bevonni őket a közös tervezésbe, megvalósításba. Felel a költségvetésért, ellenőrzésért, értékelésért és a vezetőknek tett beszámolókért, együttműködve az igazgatósággal és a pénzügyi munkatársakkal. Közreműködik a 2013-ban Dél-Koreában megrendezésre kerülő EVT nagygyűlés szervezésében.
Elvárások a pályázóval szemben: minimum egyetemi diploma (MA), de előny a doktori végzettség a vallásközi párbeszéd és együttműködés témakörében, különösen keresztyén-zsidó és/vagy keresztyén-muszlim kapcsolatokat illetően. Fontos, hogy a pályázó ismerje a zsidó, muszlim és keresztyén szervezetek közötti kapcsolatrendszert. Feltétel öt év szakmai tapasztalat ökumenikus és multikulturális környezetben és öt év vezetési tapasztalat. További feltétel a felsőfokú angol nyelvtudás, előny a héber, arab és más nyelvek (francia, német, spanyol) ismerete.

Humán erőforrás menedzser
Teljes állás, munkakezdés: megbeszélés alapján.
Feladata az EVT humán erőforrás menedzsment politikájának, az eljárások fejlesztésének és kivitelezésének irányítása és a HR munkatársak koordinálása. Ellenőrzi és biztosítja az EVT munkatársainak szakképzettségét, biztosítja a háttérmunkát az EVT stratégiájának humán erőforrást érintő elképzeléseihez. Feltérképezi, megtervezi és biztosítja az EVT humán erőforrás hátterét, beleértve a tréningeket és karrierfejlesztést a bérezés, díjazás, motiválás, munkaleírás, értékelés és egyéb HR feladatokban. Segíti a tanácsos munkáját a vezetők felé készítendő HR beszámolók elkészítésében és a kapcsolatépítésben egyaránt.
Elvárások a pályázóval szemben: egyetemi végzettség és tapasztalat üzleti vagy HR területen. További feltétel az angol és francia nyelv felsőfokú ismerete írásban és beszédben egyaránt.
Pályázati feltétel öt év tapasztalat HR területen legalább 50 főt foglalkoztató nemzetközi szervezetnél.

„Egység és Misszió” programigazgató
Teljes állás, munkakezdés: 2011. május 1.
Feladata, hogy az EVT „Egység és Misszió” programját ökumenikus környezetben koordinálja és megerősítse az egyházak, tanácsok és világszervezetek közötti kapcsolatokat azok egyediségüket, működésüket és céljaikat figyelembe véve.
Feladata, hogy szervezze és irányítsa a munkatársak munkáját szakterületükön és biztosítsa a többi programmal való együttműködést. Feladata, hogy meghatározza és integrálja a missziói feladatokat, figyelembe véve az ökumenikus környezet változékonyságát. A program célja, hogy a látható egységet, együttműködést előmozdítsa a hitelesebb világmisszióért és aktív részvételre buzdítsa a vonatkozó szervezeteket.
Segíti az egyházakat és szervezeteket, hogy megtalálják a helyüket a misszió területén, keresztyén identitásuk kifejeződhessék multikulturális, egyházközi párbeszédekben és együttműködésben.
Elvárások a pályázóval szemben: egyetemi végzettség, előnyt jelent a doktori képzés missziói, multikulturális környezetben történő evangelizáció témájában. Ezen kívül feltétel öt év vezetői tapasztalat ökumenikus és multikulturális környezetben.
Az angol nyelv magas szintű ismerete a pályázat feltétele, egyéb nyelvek ismerete (francia, német, spanyol) előnyt jelent.

A pályázat leadásának határideje 2011. január 10. Részletes információ és jelentkezési lap a Zsinati Hivatal Külügyi Irodáján kérhető az alábbi e-mail címen: zsinat.kulugy@zsinatiiroda.hu.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió