Egyházi állásfoglalás a szélsőjobbról Németországban

2012. április 04., szerda

A szélsőjobboldali mozgalom sérti és nem ismeri el azokat a lényeges alapelveket, melyek a kereszténységet antropológiai és etikai szempontból alkotják. Többek között erről is beszélt Nikolaus Schneider, a német evangélikus (EKD) és a rajnai protestáns egyház vezetője.

Nikolaus Schneider az aacheni katolikus akadémián, az idei testvériség hete alkalmából tartott nyitóbeszédében több fontos alapelvről is beszélt, többek között az emberek - mint Isten teremtményei - egyenlőségéről, istenképűségéről, a rászorulókkal szembeni elkötelezettségről, beleértve az idegeneket is. Beszédében szót ejtett az Izrael népe melletti állandó elhivatottságról, az etnikai, társadalmi és nemi határok alapvető átlépéséről, valamint megemlítette, hogy a szélsőjobboldal újjáéledése és az antiszemitizmus elleni fellépés elsősorban az egyház feladata.

"A bibliai-teológiai alapokra épülő hit minden keresztény embert és keresztény egyházat a szélsőjobboldaliság minden formája, valamint az új szélsőjobboldal elleni tiltakozásra és ellenállásra szólít fel."

Schneider azt is hangsúlyozta, hogy az egyház minden fontos tevékenységi területén meg kell jelennie ennek az ellenállásnak, erre buzdítja a gyülekezeteket és közösségeket is. Véleménye szerint a jelenkori társadalom felelősségéhez tartozik, hogy ellenállást tanusítson a szélsőjobboldal térnyerése ellen.

Összefogás a lübecki szélsőjobboldali demonstrációk ellen

Kiel városában az Észak-elbai Evangélikus Egyház Püspöki Kara Schleswig-Holstein tartomány belügyminiszterével, török, zsidó közösségek, valamint a Német Szakszervezeti Szövetség és az Északi Vállalkozói Szövetség képviselőivel együtt a nemzetszocializmus áldozatainak megcsúfolása ellen foglalt állást. A kezdeményezők célja az volt, hogy tiltsák be a március 31-i lübecki szélsőjobboldali demonstrációkat. A kezdeményezést Torsten Geerdts, a tartományi parlament elnöke is támogatta.

A középpontban a civilek bátorságára való felhívás állt: egy toleráns, pluralista, alkotmányos, szabad, szolidáris és interperszonális Németország melletti hitvallás. A határozat aláírói minden polgárt arra szólítottak fel, hogy "barátságosan és elszántan mutassák meg, hogy a szélsőjobboldalnak nincs helye ebben a városban és az országban.". Minden alkotmányos eszközt fel kell használni a szélsőjobboldali demonstrációk betiltása érdekében. A rasszizmus és a szélsőjobboldal nem egyeztethetőek össze a demokratikus értékekkel.

Március 31.

A második világháború alatt a március 29-re virradó éjszakán a Brit Királyi Légierő légitámadást indított Lübeck ellen, melynek következtében több mint 300 ember vesztette életét és több mint 700 ember sebesült meg. A neonácik újra és újra - a mostani 2012. március 31-i esemény kapcsán is - megpróbálják a bombatámadás áldozatait szélsőjobboldali propagandájuk eszközeként felhasználni, melyen keresztül - a kezdeményezés aláíróinak nézetei szerint - a nemzetszocialista erőszakot és önkényuralmat dicsőítik.

A lübecki március 21-i demonstráción végül mindössze 120 szélsőjobboldali tüntető vett részt. Ugyanekkor 2500-an tüntettek a szélsőjobbos felvonulás ellen. Ők abból a csoportból alakultak, akik ötszázan, Werner Thissen érsek tartott ökumenikus imádságán részt vettek a béke és tolerancia jegyében, mely során a lübecki mártírra, Karl Friedrich Stellbrink lelkészre emlékeztek, aki a bombázást követő napon a nemzetszocializmus ellen lépett fel, számolva ennek következményeivel. A félezer hívőhöz csatlakozott a további 2000 békés demonstráló polgár.

Az eseményen a tartomány több fontos beosztású politikusa is megjelent, köztük Torsten Geerdts (a tartományi parlament elnöke), Peter Harry Carstensen (a tartomány miniszterelnöke), Klaus Schlie (a tartomány belügyminisztere), Bernd Saxe (Lübeck polgármestere), Torsten Albig (Kiel főpolgármestere).

Forrás:www.protestantnews.eu; www.ndr.de/regional

Fordította: Madarász Csilla

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.