Egyházkerületi tiltakozás a megszorító intézkedések ellen

2010. június 11., péntek

 

alt"A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése Isten segítő erejét kéri ahhoz, hogy vezetőink hozzáértő bölcsességgel tudjanak dönteni" – olvasható a nyilatkozatban.


NYILATKOZAT

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése a jelenlegi súlyos gazdasági válságban nem hagyhatja szó nélkül, és síkra száll Románia Kormánya által kezdeményezett alkotmányellenes megszorító intézkedések bevezetése ellen, melyek csak tovább mélyítenék és nehezítenék amúgy is nehéz gazdasági körülmények között élő népünk helyzetét.

A nyugdíjak, a fizetések megcsonkítása, az alanyi jogon járó juttatások stb. csökkentése, illetve eltörlése alapvető emberi és alkotmányos jogaink súlyos megsértését jelentik, melyeknek beláthatatlan következményei lehetnek.

A törvényesen megszerzett nyugdíj megszerzett tulajdonjogot jelent, melyet Románia Alkotmánya szavatol, következésképpen nem csonkítható, és vissza nem vonható, jogsérelem nélkül. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése Isten segítő erejét kéri ahhoz, hogy vezetőink hozzáértő bölcsességgel tudjanak dönteni.

Nagyvárad, 2010. június 10.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése nevében:

Kovács Zoltán főgondnok – Csűry István püspök

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.