Egyházmegyei Közgyűlést tartottak Betlehemben

2010. április 15., csütörtök

Az Amerikai Magyar Református Egyház Keleti Egyházmegyéje április 11-én,  a Pennsylvania állambeli Bethlehem-ben tartotta évi közgyűlését.

Tizennégy önálló és missziói gyülekezet tartozik az egyházmegye szervezetébe, amelyek 1O szövetségi állam területén szétszórva találhatók. Vannak, akik több órás utazással tudtak eljönni, másoknak előző nap kellett elindulniuk, hogy részt tudjanak venni az általában áprilisban sorra kerülő gyűléseken.
A bibliai nevet viselő városban az elmúlt száz évben számos magyar gyülekezet alakult, végezte szolgálatát, mára már kevesen maradtak. Maga a cseh-morva testvérek által alapitott városka is kiüresedett, bezárt a valaha sok ezer embernek munkát adó vaskohászati gyár. Szomorú látványt nyújtanak a romos és rozsdás gyárépületek, a lepusztult vidék. Járhatnánk Ózdon vagy Diósgyőrben is, ott is ez a látvány fogadna minket. Persze nem lenne Amerika az ami, ha nem találnának ki valami különlegeset. Egy éve sincs, hogy az egyik hatalmas üzemcsarnokból egy minden igényt kielégitő kaszinót alakitottak ki. Ha pedig egy üzlet beindul, akkor a következő csarnok is átalakul, és már nem a vasat kovácsolják ott, hanem ki-ki a maga szerencséjét...

A közgyűlésre 1O gyülekezet küldöttei érkeztek. Ronald Hari helybeli lelkész áhítatával kezdődött a közös alkalom. A közel negyven résztvevőt Szabó Sándor püspök köszöntötte, aki beszámolt az egyháztest többi gyülekezetének életéről és szolgálatáról.

Az éves jelentések (esperesi, főgondnoki, pénztárosi), elhangzása után került sor az egyes gyülekezetek küldötteinek beszámolójára, amelynek fő célja az egymás hite és szolgálata által való épülés hangsúlyozása volt. Különösen is figyelemmel kisérték a delegátusok a missziói gyülekezetek, Atlanta: Szilágyi Csaba, Columbia-Charlotte: Debreczeni András lelkipásztorok beszámolóit, hiszen ezek a közösségek az elmúlt három évben alakultak és fogják össze a magyar keresztyéneket a déli államokban.

A közgyűlés határozatai közül csupán néhányat emelünk ki, ezekkel is érzékeltetve a sokrétű szolgálatot. Tanulmányi segélyek teológus hallgatóknak, támogatás a missziói egyházközségeknek, rendszeres támogatás a Nagydobronyi Református Gimnáziumnak, 5OO dolláros adomány a Magyar Református Szeretetszolgálat haiti munkájához és segitség a trentoni gyülekezet ifjusági csoportjának, akik az idén nyáron a Dominikai Köztársaságban fognak épitési munkát végezni egy keresztyén iskolában.

Fontos döntése volt a közgyűlésnek az is, hogy tovább folytatódik a Debreceni egyházmegyével évek óta tartó cserekapcsolat. Szeptember közepén a Keleti egyházmegye 6 fős delegációja viszonozza a debreceniek tavalyi látogatását, amelynek programja bőséges lehetőséget nyújt majd az otthoni élet megismerésére. Más, ilyen jellegű együttműködés nincs a hazai és az amerikai magyar egyháztestek között, ezért is jelentős ez a partneri program.
Példaértékű azért is, mert a washingtoni gyülekezet társlelkészei immár évek óta debreceni fiatal lelkipásztorok, akik a Wesley Metodista Szeminárium ösztöndijas diákjai is egyúttal. Két év szolgálat és tanulmányok után a közgyűlés Urunk áldását kérve köszönt el Petró László testvérünktől, aki visszatér korábbi szolgálati helyére a debreceni Nagytemplomba.   

A vendéglátó gyülekezet bőségesen terített asztallal várta a gyűlés résztvevőit, hogy a hit közösségének megélése után az asztal közösségében is egymásra találjunk. Hiszem, hogy lélekben és testben megerősödve távozott el mindenki, abban a reménységben, hogy jövő áprilisban újra találkozhatunk New Jersey állam fővárosában, Trentonban.   

Dr. Kocsis Attila
esperes

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.