„Ha fogadalmat teszel Istennek, ne halogasd teljesítését... Teljesítsd, amit megfogadtál!” – Egyházmegyei presbiteri találkozó Alistálon

2010. március 02., kedd

altA Pozsonyi Református Egyházmegye presbitereit – a tavaly októberi Jókán megszervezett találkozó után – ismét közös együttlétre invitálja március 20-ra az alistáli gyülekezeti imaházba a két szervező: Horváth Béla egyházmegyei főjegyző és id. Vámos Béla az egyházmegyei közgyűlés tagja.

 

A szombaton kilenc órakor kezdődő presbiteri találkozót Molnár Rudolf egyházmegyei gondnok nyitja meg. Áhítatot Édes Árpád helybeli lelkipásztor tart. Szilágyi Sándor, a Magyar Református Presbiteri Szövetség főtitkárának előadásában a szövetség felépítéséről és a presbiterképzés terén szerzett tapasztalatokról lesz szó. Viczián Miklós a presbiterről, mint a gyülekezet misszionáriusáról szól előadásában. A találkozón "Hogyan lettem Isten munkatársa?" címmel  egy presbiter is bizonyságot tesz. A beszélgetést id. Vámos Béla, az imaközösséget Horváth Béla vezeti. A pozsonyi egyházmegye presbitereinek találkozója Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkipászotor áhítatával zárul.

reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.