Egyháztáji Miskolcon is

2014. március 10., hétfő

Első alkalommal rendezték meg Miskolcon az Egyháztáji vásárt március 8-án, míg Debrecenben folytatódott a népszerű kezdeményezés, melynek révén az egyházhoz közel álló termelők lehetőséget kapnak termékeik szélesebb körű népszerűsítéséhez. A következő hetekben további új helyszíneken, Naszályon és Mezőcsáton nyílik meg az Egyháztáji vásár.

Az első miskolci Egyháztáji vásáron jelen volt Jakab István, az országgyűlés alelnöke is, aki köszöntőjében hangsúlyozta a bizalom fontosságát a termelők és a vásárlók között, mely ennek a programnak alapját képezi. Emellett biztosította a Magyar Református Szeretetszolgálatot arról, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara népszerűsíteni fogja a kezdeményezést a vele kapcsolatban lévő termelők körében.

Pál Sándor, a Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke örömmel emelte ki beszédében, hogy a jövőben mégtöbb helyen, így március 22-én Naszályon, 29-én pedig Mezőcsáton is megnyílik az első Egyháztáji vásár.

Megnyitójában Ábrám Tibor, a miskolci vásárnak helyt adó Lévay József Református Gimnázium igazgatója – egyben méhész – felhívta a figyelmet arra is, hogy – mint az az egy héttel korábban megrendezett méhész konferencián is elhangzott –, szeretnék bátorítani a lelkészeket és gyülekezeteket arra, hogy méheket telepítsenek a parókiák kertjébe.

Az eseményt egyébként sok környékbeli lelkész is felkereste, hogy tájékoztatást nyújthassanak a gyülekezetükhöz tartozó gazdák számára. A következő miskolci vásár április 5-én lesz.

Debrecenben is folytatódott a vásár

Az Egyháztáji programok nyitó helyszínén, Debrecenben is tartottak vásárt a hétvégén, ahol új termékekkel, pecsenyekacsával és tojással bővült a kínálat, továbbá a szervezők remélik, hogy hamarosan megjelennek a primőr áruk is. A következő vásárt Debrecenben március 22-én tartják.
A Magyar Református Szeretetszolgálat továbbra is várja a vásárokra a termelők jelentkezését a program megújult honlapján, melynek webshopján keresztül akár online is értékesíthetik termékeiket.

Botos Regina

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió